Bár az utolsókat rúgja az idei uborkaszezon, azért húzza még… Felforgatva oda s vissza a mai tévéműsort, nem találtam mást két középkorú magyar filmet kivéve, amit jó szívvel ajánlhatnék megtekintésre. A nép amúgy a Mentalistát nézi, ha a hímnem hagyja ezt (valami BL-meccs lesz a másikon).

A két ajánlat amúgy természetesen üti egymást, egyaránt 21.00-tól kezdődnek. Kardos Ferenc és Rózsa János Gyerekbetegségek című filmje idén már 46 éves, ám ez tényleg semmit sem von le frissességéből. Egy hatéves kisfiú szemével elmesélve látjuk e filmben a felnőttek világát, a család és a szomszédok hétköznapi életét, problémáit, melyek nem nagyon különböznek a ma tapasztalhatóaktól – nem véletlenül keltette fel e gyermeki őszinteségű és tisztán látó film Aczél elvtárs figyelmét, aki minden tőle telhetőt (ami majdnem annyi volt, mint ami most Szalay Annamária kezében összpontosul…) megtett azért, hogy minél kevesebben láthassák. Természetesen, ha valamit dobozba zárnak, az nem feltétlenül jelenti annak megsemmisülését, hiszen azt a dobozt ugyanúgy ki is lehet nyitni, mint ahogy be lehet zárni. Aczél pedig volt annyira művelt, hogy műalkotásokat igen ritkán semmisített meg visszavonhatatlanul. A Gyerekbetegségeket a Duna fogja adni ma.

Fábri Zoltán (és Sánta Ferenc) Az ötödik pecsétje (kép) méltatlanul alulértékelt filmje a világ filmművészetének. Mindössze egy Arany Medve-jelölést gyűjtött be a jelentősebb fesztiválokon, holott ha Amerikában készült volna, úgy kapott volna egy zsák Oscart, hogy csak fütyül. A filmben látható zseniális színész teljesítmények, a sokat idézett bemondások, filozofikus találós kérdések, a történet katartikus ívében kifejezésre kerülő mélyen humánus, antifasiszta üzenet mind erre (és még errébb) predesztinálná – mi ezúttal a Filmmúzeumon nézhetjük meg, hogy mik vagyunk: Timóteusz Takatiki, vagy éppen Gyugyu.