Említsük meg, hogy a tegnapi nappal elkezdődött a négycsatornás köztévé új műsorstruktúrája, amelynek következtében a Duna II Autonómia végre tényleg Duna 2. lett – de vannak új műsorok is, akinek ilyen lövése van, próbálkozhat velük. Gondolom, Fülöpke itt is kétmilliós nézettséget vizionál, én azonban kötve hiszem, hogy bármi is változna. Ki lehet rúgni embereket, lehet csinálni közszolgálatból kormányszolgálatot, bele lehet kényszeríteni azt a piac farkasai közé – tehetséges, felkészült, hiteles és etikus emberek nélkül azonban lehetetlen minőségi tévézést csinálni. Így marad (egyelőre) a remény, hogy legalább az ép ízlésű filmszerkesztők maradtak még állásukban, így van remény, hogy legalább itt láthassunk néha normális filmeket… (Mint tegnap például a Zabriskie Pointot.)

Ez utóbbi mondatra talán bizonyság, hogy az m1 bevállalta a Tudorok című történelmi tárgyú minisorozatot (négy rész), mely lényegesen jobb szereplőgárdát villant, mint a minapi, nagy dérrel-dúrral beharangozott Katedrális, és a cselekménye is érdekfeszítőbb, valamint történelmileg is (nagyjából) hiteles. Nem véletlen azonban a piros 18-as karika, hiszen ez is egy afféle modern felfogású sorozat, melyben a hiteles történelem- és gazdag környezetábrázolás pompája mellett láthatunk esetlegesen durva, extrém erőszakot is, illetve nem lesz hiány pikáns szexjelenetekben sem, melyek a Boleynek, Tudorok és más hasonló státuszú korabeli angol főnemesi házak köreiben azért bőségesen elő-előfordultak, a rengeteg intrika, cselszövés és ármánykodás közben. Kezdés: 22.45, m1.

Ha már minisorozatoknál tartunk, folytatódik a Wallander második évada is az AXN-en, 22.00-tól, ha nézi valaki Kenneth Branaghot depressziós vidéki svéd nyomozóként. Én nézem és bírom – bár nem rágom szét a párna csücskét izgalmamban.

Irtózatos időpontra került Fekete Ibolya igen érdekes Chico című filmje, melynek főszereplője a nemrégiben minden magyar sajtóorgánumon címlapra került és/vagy vezető hírré vált Eduardo Rózsa-Flores (kép), akit néhány társával, eddig sem teljesen tisztázott körülmények és okok, indokok közepette gyilkoltak meg Bolíviában. Rózsa-Flores életében az önmagában sem teljesen tisztázott ideológiák ingoványos talaján álló, ösztönös igazságérzetétől fűtött figura volt, a hivatásos, internacionalista forradalmár archetípusa. E filmben tulajdonképpen saját magát alakítja a közelmúlt jugoszláviai polgárháborújának vérzivatarában, a film azonban nem teljesen tényszerű, dokumentarista, hanem a valóság egyes elemeit vegyíti a képzelettel – viszont ijesztően hitelesen. (tv2, 1.55)