Hát, van ma is minden, mint a vurstliban… A Sziriana (RTL, 22.45), A zsaruk becsülete (m1, 21.30) és az Invázió (Cool, 19.20, bővebben itt is) nem különösebben jó mozik, meglehetősen közhelyes, láttukmár-filmek ezek, de
nézhetünk bennük egy rakat híres sztárt.
Helyettük inkább Gaál István Sodrásban című filmjét ajánlanám (kép), melyről, és alkotójáról ma már hajlamosak vagyunk elfelejtkezni, pedig. A Szabó Istvánnal nagyjából egy időben induló Gaál igazi filmes, a szó azon értelmében, hogy elsősorban a film nyelvén, képek, kompozíciók által mesél, nem pedig verbálisan, szavakkal, az irodalom eszközeivel. “Bemutatkozó nagyjátékfilmje, a Sodrásban (1963) a felnőtté válás, a közös felelősségvállalás keresetlen, sok képpel és kevés szóval elmondott meséje, melynek egyik legnagyobb vívmánya, hogy a természeti környezetet olyan módon állítja a dramaturgia szolgálatába, hogy a táj maga is szerves részévé válik a cselekménynek. A Tisza-part nemcsak terepe a történteknek, hanem a külső táj mellett belső is: a barátjukat elvesztő fiatal hősök érzelmi állapotainak lenyomata. A sok érzékletes nagytotálban a pici ember szinte elvész a hatalmas tájban, a falusi és városi környezet szembeállításával pedig hagyomány és modernitás ellentéte is megjelenik a filmben.” (via magyar.film.hu) (Duna2, 21.10)
Mel Gibson nagy feltűnést és még nagyobb botrányt keltő Jézusos horror-pornója után földrészt váltott, és a Yucatán-félsziget indiánjaival meséli el Amerika meghódításának igaz és naturalisztikus történetét. Az Apocalypto sem igazán jó film még ettől, azonban érdekességét semmiképpen nem szabad elvitatni tőle – igazi indián arcok igazi indiánul beszélnek (remélem legalábbis, hogy nem fogják szinkronizálni…), van aztán vér dögivel, szívkitépés puszta kézzel és más hasonló nyalánkságok, Mel imádja ezeket, de van azért hősiesség és romantika is. (Kritikám itt.) (m1, 23.40)

A cinemaxon volt ‘A sündisznó’ azt néztem aranyos kis film volt: http://www.imdb.com/title/tt1442519/ 10/4