A majmok bolygója: Lázadás (Rise of the Planet of the Apes, 2011)

Fogjuk fel ezt a részt a hajdani, elsősorban a kataklizmaszerű fináléjával óriásit ütő, eredeti, első Majmok bolygója méltó folytatásának, a közbeeső többi bénázást pedig felejtsük el. Ezúttal A majmok bolygója a Föld, itt lesz majd a címbéli lázadás (meg fogaknak vicsorítása, haragos hörgés és jajveszékelés…), ez az egyik új elem, a másik pedig az, hogy első számú főszereplővé a majmok, jelesül az egy majom (mind felett), Cézár (Andy Serkis) lép elő. Az emberek mellékszerepbe kényszerülnek, illetve ők a baj (drámai konfliktus, ilyesmi) okozói, ők azok, akik nem merik bevallani: elkúrtuk! Nem kicsit, nagyon!

A műfaj természetesen ezúttal is tudományos-fantasztikus kalandfilm, ami ezúttal a börtönfilmek, illetve az orvosi kísérletezős-vírusos filmek alosztályának kliséivel van felütve, ez az elegy azonban (számomra váratlanul), igen csomómentes keverékben kerül fogyasztásra. Rupert Wyatt kitalálta és megvalósította – és a film működik is. Természetesen nem lép, nem léphet ki a zsánerfilmek béklyóiból, hiszen egy erősen az alapsztori etikai, filozófia vonatkozásaira fókuszáló mélyebb, komolyabb film nem lenne képes tömegeket behozni manapság a mozikba, a népnek kell a látvány, kellenek a hősök és kell az érintettség érzete. Látvány van. Hősök is vannak, mégpedig A-kategóriás moziban szerintem először a filmtörténelemben, állatok az emberek ellen – és láss csodát, mi, emberi, humanoid nézők, az állatoknak szurkolunk! Annyira, hogy komolyan eljátszanék a gondolattal, mi lenne, ha csimpánzokkal nézetnénk meg e filmet? Szóval, megvan az érintettség-faktor is…

Mindössze három darab szimpatikus humanoid (a kissé sablonos tudósfazont alakító James Franco mellett a kitűnő John Lithgow, mint kistudós Alzheimeres apukája és a gyönyörű Freida Pinto, mint kistudós csaja és állatorvos) játszik e filmben, ám rengeteg a nem szimpi (gaz gyógyszergyárosok, sintérek, rendőrök). Nem csoda, hogy a végkifejlet is olyan, amilyen (no spoiler!), ne tessék kivenni a filmet a vége-stáblista első betűinél, a csattanó még később jön! Akkorát ugyan nem fog csattanni, mint amilyet az első rész híres tengerparti jelenete, nem fogunk térdre esni, mint Charlton Heston, de azért buksinkat megvakargathatjuk, hogy: Nincs ez így nagyon jól… Kalandfilmbe ennyi töltés éppen elég is, jó kis szórakoztató film ez a Lázadás, tipikusan vasárnap délutánra. Asanisimasa: 7/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

11 Responses to A majmok bolygója: Lázadás (Rise of the Planet of the Apes, 2011)

  1. chrisdry's avatar chrisdry szerint:

    nekem is tetszett, meglepődtem is, CGi-ok nagyon jók voltak, mint az igazi majmok… a sztori kicsit bárgyú,. de popcorn filmnek elmegy 5/10 (nálam az 5/10 már jó filmnek számít)

  2. Visszajelzés: Mit nézzünk ma a tévében? – Vasárnap | asanisimasa

  3. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Szombat | asanisimasa

  4. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Péntek | asanisimasa

  5. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Szombat | asanisimasa

  6. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Csütörtök | asanisimasa

  7. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Péntek | asanisimasa

  8. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Kedd | asanisimasa

  9. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Szerda | asanisimasa

  10. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Szombat | asanisimasa

  11. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Hétfő | asanisimasa

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .