Leonardo DiCaprio már ismert színész, amikor belevág a drogos utcagyerekből magát “megcsináló” Jim Carroll életrajzába, hiszen ekkor már mögötte van az Oscar-jelölést hozó Gilbert Grape, a Teljes napfogyatkozás Rimbaud-ja és egyebek, de még nem jött el számára az igazi, elsöprő világhír. Pedig, könnyen lehet, hogy legkomolyabb alakításait még a Titanic előtt nyújtja, mint például ebben az Egy kosaras naplójában, mely az elébb említett Carroll nevű, inkább Amerikában ismert író, költő és punkzenész fiatalkori, drogokkal, börtönnel súlyosbított éveit meséli el.

Maga a film (ma már) elsősorban színészileg érdekes, DiCaprio mellett fontos mellékszerepekben láthatunk még pár későbbi jelentős karriert futó sztárpalántát: Juliette Lewist, naná, hogy bolond lányként, egy drogos kurvaként, valamint Mark Wahlberget, Mickey, a szintén drogossá váló gyerekkori haver szerepében. Ügyesek ők is, de a prímet Leo viszi – tulajdonképpen minden percét elhiszem neki, ahogy eljátssza egy heroin-junkie leépülésének összes stációját, egyedül a bevezetőszakasz volt kissé cinkes, amikor még csak szintetikus hígítóban utaztak a menő katolikus gimi rosszfiúi. Nos, hál’stennek fogalmam sincs, milyen betépni a hígítótól, de sajna látni belőlük éppen eleget külvárosi villamosokon, buszokon és utcákon kóvályogva, kvázi zombikként – nos azok nem viháncolnak úgy, mint Leóék néhány szippantásnyi hígító után. A többi viszont -nagyjából, illetve a témát ezer más forrásból lényegesen jobban ismerve- valóban reális. Tehát borzasztó.

Egy, bár alapvetően pozitív végkicsengésű drogkarrier-filmtől ennyit lehet elvárni, hiszen ez egy meglehetősen fekete-fehér világ. Vagy belehalsz, vagy nem. Az erről szóló filmek általában drámák, és általában drámai végkifejlettel is bírnak, Carroll azonban túlélte a drogozást, és csak (jóval e film után) 2009-ben, 60 évesen halt meg szívroham következtében. Így viszont, bár nem vitatnám a film hitelességét, igazát, de erősen sematikus és propagandisztikus vállalkozássá vált, mivel egy gyógyult drogos nem biztos, hogy igazán érdekes karakter. Ekkorra azonban már vége a filmnek, és a józan érdeklődők bólogathatnak, hogy “igen, lám csak, sikerülhet”, azonban akit a dolog valóban érint, és nagyjából ugyanabban a cipőben jár, mint a kosaras Carroll, az minderre valószínűleg csak legyint, ha eljut hozzá egyáltalán. Megelőző csapásként, egyfajta drogprevenciós előadásként viszont működhet a film, elsősorban talán a 13-15 éves korosztály körében.

Ha életrajzként nézzük a filmet, akkor sem szebb a kép, hiszen egy drogos élete kívülről szemlélve, rettenetesen unalmas. Vagy be van tépve, vagy szét van csúszva és minden idegszálával azon van, hogy mihamarabb betépjen. Itt egy jó színész -pl. Leo- bravúroskodhat, lehet szenvedni, mint az állat, de a nézőnek ez hamar unalmassá válik, főleg, hogy kis rutinnal már tudja, hogy ez nem nagyon fog változni. Így azonban a film élvezeti szempontból bizony uncsi. Asanisimasa: 5/10