Karel Zeman a világ filmművészetének egyik legjelentősebb úttörője volt, hiszen egész, igen hosszú életművét annak szentelte, hogy az élőszereplős játék- (legtöbb esetben kaland-) filmeket és az animációt a lehető legkoherensebb eleggyé ötvözze össze. Nem véletlenül nevezték a cseh Mélies-nek, Zeman vitán felül nagy kreátor volt. Szó sem volt még számítógép által animált jelenetekről (CGI), még a filmmel, mint médiummal egyidős stop motion világában vagyunk, ebben alkotott Zeman korszakosat. Filmjeiben mesteri szintre emelte azt a sajátos effekttechnikát és -technológiát, melyben egyaránt megtalálható volt a hagyományos rajzanimáció, a gyurma- és egyéb bábanimációk, a különböző képek kimaszkolásával és összeúsztatásával keltett képhatások, valamint a szintén hagyományos élőszereplős jelenetek. Ráadásul, sokszor mindezeket egyetlen jelenetben alkalmazta. Kitartó kísérletezésének eredményei egy varázslatos, nyilvánvalóan stilizált, mégis magával ragadóan életszerű filmvilágként jelentek meg különböző filmjeiben. Kedvenc témáit természetesen a tudományos-fantasztikus irodalom, a mesék és más fantáziatörténetek korai példái adták: Münchausen báró kalandjai, az Ezeregyéjszaka meséi, vagy mint e filmnél, Jules Verne történetei. No és természetesen ezek századeleji kiadásait díszítő, remekbe szabott fa- és rézmetszetek, valamint olyan romantikus festők művei, mint például Caspar David Friedrich. De képi világát komolyan meghatározta a szecesszió is, mint  művészeti irányzat. Rendkívül látványos, megkapó, olykor kifejezetten érzéki, máskor vad, megint máskor pedig szinte tudományosan egzakt világot hozott létre a filmvásznon.

A szó jó értelmében vett látványfilmes volt Zeman, számára a történet csak arra kellett, hogy történetet és szervezési elvet adjon képeinek. Az üstökösön című filmjének (amely lehetne akár főműve is) sem a történetmesélés, a karakterépítés, vagy a drámai ív az erőssége. Verne Hector Servadac című regényének filmadaptációjáról beszélünk, melyben egy üstökös közelíti meg a Földet, azonban össze nem ütközik vele, hanem csak egy darabka részt szakít ki, amit aztán magával visz hosszú űrbéli útjára. A Földből kiszakított földdarabkán aztán ott van az ifjú Servadac hadnagy, a francia hadsereg tisztje, egy észak-afrikai helyőrség, néhány valenciai csempész, köztük a gyönyörű Angelika (Magda Vásáryová alakítja, akit például Menzel Sörgyári capriccio-jából ismerhetünk), a komplett Gibraltár-félsziget néhány dölyfös angollal, valamint egy arab sejk, aki király akar lenni. A katasztrófát persze mindenki túléli, és az új alapokon új élet kezdődhetne, ha az emberi gyarlóság, önzés és hatalomvágy ne volna örök. Nem szólunk az üstökös őslakóiról, különféle őslényekről, akik tovább bonyolítják a helyzetet. Gondolom, egyértelmű, hogy Verne-ben sem a nagy írót, hanem inkább a nagy álmodozót tiszteljük. Nos, ez a történet is tele van elnagyolt figurákkal, logikai bukfencekkel, hogy a tudományos képtelenségeket ne soroljuk, a cselekmény sekélyes, a tanulság naivan és “tanítóbácsisan” didaktikus – mese ez, így kell és így lehet elfogadni. De Zeman, ahogyan a hajdani, százéves, például a Franklin Társulat által kiadott kötetekben is látható illusztrációkból komplett filmet csinál, az bizony maxibravó. Tündéri, naiv, elbűvölő látvány, ami tökéletesen passzol a történethez és a történet tökéletesen passzol a látványhoz. Olyan komplett kerek egész, hogy rajzolni sem lehetne tökéletesebbet. Senkit nem zavar a hülyén bugyborékoló víz, amikor szökőárt kéne látnunk, a bolygók kataklizmája is megmosolyogtató, báz azért a maga módján hatásos. Spielberg minapi  Dino-üzlete miatt bármelyik gyerek polcán élethűbb őslények nyújtózkodnak, mint ebben a filmben, mégis igazibbnak hat Zeman edénycsörgéssel elriasztott T. Rexe, mint a komplett, annak idején forradalmi Jurassic park-széria, melyről azért említsük meg, hogy több konkrét utalást tartalmaz Zeman filmjeire! Spielberg soha nem mulasztja el tiszteletét kifejezni mesterei felé, melyek közül egyik mindenképpen Karel Zeman. Simán 10/10, nem is kérdés.