Almodóvar ha svéd lenne, ő lenne az Ingmar Bergman. Látszólag ég és föld, de valójában igen közel áll egymáshoz e két világhírű rendező, mindketten nagy boncmesterei az emberek között feszülő kapcsolatoknak, vérmérsékletükben, kultúrájukban, mentalitásukban különböznek, korosztályukban különböznek, de ha találkozhattak volna, gondolom, jól megértették volna egymást. (Persze, akár találkozhattak is…) A Tűsarok már egy nem ismeretlen, de azért pályája és sikerei elején járó rendező filmje, mely akár tisztelgés is lehet az ekkor már pályája végén baktató Bergman előtt, hiszen a film alapszituációja gyakorlatilag ugyanaz, mint az Őszi szonátáé. Egy erős egyéniségű, művészként élő anya és a karrier miatt elhanyagolt lányának bonyolult kapcsolatát vizsgálják mindketten, aztán persze a filmek cselekménye már más-más lelki utakon kanyarog tovább, de Almodóvar egy dramaturgiailag fontos pillanatban nem mulasztja el kimondatni szereplőivel: olyan ez az egész, mint az Őszi szonátában.

Almodóvar persze a színpaletta összes színét használja, szinte már csiricsárén, szereplői látszólag úgy játszanak, mintha egy délutáni dél-amerikai szappanoperába pillantanánk – de valamiért ott ragadunk. Először talán a filmtörténelem egyik legerotikusabb szexuális aktusa miatt, melyben egy transzvesztita férfi teszi magáévá addigi barátnőjét, talán mert elképesztő színészeket látunk. Victoria Abril (Rebeca, a lány) akaszt meg elsősorban, brutálisan jó színésznő, és elementárisan játszik ezúttal is. Vibrálása, élénk gesztusai nem üres kalimpálások, hanem mélyen átélt, valódi érzelmek, legalábbis egy pillanatig sem kételkedünk ebben. Marisa Paredes (Becky, az anya) jóval visszafogottabb, de egy fortyogó vulkán lakik benne. Almodóvar egy szertelenül előkapott krimi kliséjébe kergeti bele őket, melyben aztán egymásnak feszülhet a két nő, a rendező frivol észjárásnak köszönhetően, a közös pasi meggyilkolása kapcsán. Almodóvar ugyanolyan precízen rajzolja figuráinak személyiségét, mint Bergman, pontos és hiteles a szereplők minden reakciója. Virtuóz módon játszik a műfajokkal is, melodrámát krimibe olt, kever hozzá egy kis komédiát, majd vissza az egész a melodrámába, a végén pedig a melo- előtagot is elhagyja. Marad a tiszta  és mély dráma. Asanisimasa: 9/10