Természetesen, az Ördögsziget című film eredeti norvég nyelven nem véletlenül szól úgy, hogy Bastøy királya… A címben említett sziget ráadásul mindössze helyszíne, de nem főszereplője ennek a valóságban megtörtént, lenyűgöző kiállításban, gyakorlatilag hibátlanul elmesélt történetnek. Mindez bárhol, bármikor megtörténhetett, most is történik és meg is fog történni, amíg lesznek büntetőintézmények, fegyencek és fegyőrök.

Bastøy
Bár se szeri, se száma az irodalom- és filmtörténetben a különféle fegyenctelepen, nevelőintézetben és a legkülönfélébb büntetőtáborokban játszódó történeteknek, az Ördögsziget elsődlegesen Francia-Guyana hírhedt börtönszigetét jelenti, ahol egy bizonyos Pillangó nevű volt a leghíresebb rab. Bastøy ezzel szemben a norvég fővárostól, Oslótól mintegy 75 kilométerre délre található sziget, kb. 3 kilométerre a legközelebbi parttól. Körülötte a fjord mély, jeges vize. A sziget ma a világ egyik első „ökológiai büntetőintézménye”, ahol a jobbára kisebb horderejű bűncselekményekért elítélt rabok faépítésű barakkokban laknak, nappal a sziget farmján dolgoznak, biozöldségeket és efféle hasznos és egészséges dolgokat termelnek, szabadidejükben lovagolnak, halásznak, teniszeznek, télen sífutnak. Kvázi szanatórium, ha nem kényszerűségből lennének itt. Valamit elmond azért a sziget nehezen megközelíthetőségéről (elhagyhatóságáról), hogy éjjelente elegendő, hogy csupán néhány civil maradjon a szigeten. De nem volt ez mindig így. 1900-1953-ig fiatalkorú (fiú) elítéltek büntetőtelepe működött a szigeten, borzalmas körülmények között. A 10-18 éves fiúk barakkjaiban nem volt fűtés, az ellátás alig ütötte meg az elégséges szintet. A nevelők erőszakosak voltak, és nem ritkán vissza is éltek hatalmukkal. 1915-ben aztán lázadás tört ki a nyomorúságos körülmények és az erőszakoskodások ellen, amit csak katonai erővel lehetett elfojtani. A film ennek történetét meséli el.

Közhely, sablon, klisé
A börtön-történetek mindig egy kaptafára születnek. Adott egy merev és szigorú szabályrendszerek szerint működő, többé-kevésbé zárt intézmény (börtön, büntető- vagy koncentrációstábor, nevelőintézet, vagy akár bentlakásos kollégium), melyben csak akkor élheted túl a mindennapokat, ha fejet hajtasz és engedelmesen tűröd a megaláztatásokat. A túlnyomó többség így is él, de mindig jön egy új fiú, lány (stb.) akiről ráadásul sokszor sejthető, hogy ártatlanul ítélték el. Így könnyebb őt felmenteni a szabályok alól kibújás miatt, hiszen ez az új jövevény mindig renitens. Ő nem „kocka”, nem idevaló. Kiáll a jogaiért, az igazságért, az emberi méltóságért. Aztán vagy megtörik és mártírrá válik, vagy megszökik és szabaddá lesz. Ez utóbbi főleg a könnyedebb, kalandos történetekre jellemző, a drámai és egyéb komoly, sőt komor hangú börtönmesék szinte mindig tragédiában, de erkölcsi győzelemmel végződnek. Ezeket a kliséket az efféle történetekben nem nagyon lehet megkerülni, különben azok hitelességüket, komolyságukat vesztenék. A hatalomnak mindig az egyén fölé kell kerekednie, de mindig az egyéné az erkölcsi győzelem. Ha ez fordítva lenne, az a diktatúra propagandája lenne, így viszont erkölcsi, etikai tanmese. Igen klisészerű az Ördögsziget című film sztorija is, azonban megfellebbezhetetlenül hitelessé teszi valóságossága, valamint igényes, esztétikus kivitelezése, klasszikus, katarzisban kiteljesedő művészi íve. És morális egészségünk lenne veszélyben, ha nem lenne sablonos a végkifejlete…

Király
Tagbaszakadt, erős fiú Erling. Gyanítjuk csak, hogy valami szörnyű véletlen okán kerülhetett erre a szigetre. Mindenesetre súlyos pofonokkal megtámasztott határozott kiállásával hamar kivívja régebb óta ott lévő társai előtt a kellő tekintélyt. A gyengébbeket segíti, a gonoszokkal felveszi a harcot. Benjamin Helstad jól adja. Királyi alkat, csak éppen írni és olvasni nem tud. Ellenfele hamarosan csak az intézet alapvetően humánus, de állása, hivatása és a törvények iránt legmesszebbmenőkig lojális igazgatója lesz (Stellan Skarsgård ismét perfekt). A harc köztük zajlik valójában, nem kétséges, milyen kimenetellel. Erlingnek a szabadságáért súlyos árat kell fizetnie. Az ilyen nagyszabású játékfilmek készítésében nem éppen tapasztalt Marius Holst jó arányérzékkel, klasszikus veretben meséli el a történetet. Az Ördögsziget igazi „nagy film”. Igényes, fagyos-jeges, kékesszürke, de csodaszép képek, még akkor is, ha a brutalitást ábrázolják (John Andreas Andersen), néhány igazán emlékezetes, festményszerű kompozíció (pl. a bálnavadászat, vagy amikor a hadihajó előtűnik a ködből). Egytől-egyig egzakt és hiteles színészi jelenlét (Kristofer Jonernél jelenleg nem tudok elképzelni undorítóbb férget – ő Brathen nevelő, a lázadás botrányköve), bár a jellemek az igazgató és Erling árnyalt karakterének kivételével meglehetősen sematikusak. Minden klisészerű fordulata ellenére azonban mégis nagyon szép, felemelő, egyben gyomorba vágó, hatásos film az Ördögsziget.  Asanisimasa: 8/10