Egészen kisgyerek koromból három-négy filmet tartok számon, melyekre úgy emlékszem vissza, mint “hatalmas filmek”. Ezeket természetesen nem is nézhettem volna, de az akkori lakáskörülményeim miatt nem tudtam megúszni a tévézést. Az biztos, hogy a Belfegortól rettegtem, mint ahogy attól is, ahogy a Moby Dickben mindig jött Ahab (Gregory Peck által, de akkor ezt ég nem tudtam), az ő falábával – ezeket csak a fotel mögül leselkedve tudtam nézni. Az Orion űrhajót már nem, azt néztem pacekba’, ha belegebedtem is. Aztán volt a Ne hagyd magad Pitkin, valamint a Mumus-Mumus, a faljáró. Az egyik angol, a másik meg francia, mindkettőt igen szórakoztatónak találtam, szerintem be is pisiltem rajtuk, annyit röhögtem. A Pitkin-filmet aztán újra láttam valamikor a kilencvenes években, már felnőttfejjel, ha azt mondom, hogy nem jött be, akkor ez nem takarja a csalódottságom fokát. A Mumus-Mumusról nem tudtam semmit, nem is láttam azóta, így meglepetéssel fogadtam, még akkor is, ha ez valami újonnan szinkronizált változat volt, melyben már nem Mumus-Mumusnak, hanem Garou-Garounak hívták a Faljárót, ami lényegében majdnem ugyanaz (garou=farkasember, a gugli szerint), viszont fájón fantáziátlan.

Maga a film sem valami nagy etwas. Mondjuk, hogy ódon relikviája egy hajdani, tiszta és naiv letűnt kornak – a gyerekkoromnak. Amolyan tipikus kései farce film, vagyis bohózat. Léon, a kishivatalnok egy részeg éjszaka után különös képességgel ébred: képes akadálytalanul áthaladni bármilyen falon. Új képességének próbálgatása közben ütközik bele a bájos Susanba, a szállodai szarkába, akibe egyből beleesik. Léon azonban, bár olykor léha és pipogya, de alapvetően becsületes ember. Elhatározza, hogy megmenti Susant a kárhozattól, de ehhez először el kell nyernie a kegyét. Hogyan lehet elnyerni egy szállodai tolvajnak a kegyét, ha az ember képes átszaladgálni a legvastagabb falakon is? Éppen úgy. A történet további csavarjai ma már senkit nem fognak a falhoz vágni, szerencsére jó rövid kis filmecske ez. Banális blődli, a javából, amelyen az abszurd alapötlet is csak egy picit dob.

Szegény Bourvilt ez a film indította el igazán a pályáján, meglepetés, milyen modernül játszik. Semmi túlzott gesztus, alig valami arcjáték – nem tehet róla, hogy ma már inkább csak Alekoszra, a görög származású, szintén részeges valóságshow-celebre asszociálunk róla. Maga a film… hogyismondjamcsak. Néhány hosszú lépéssel elmegy, nagyon poros. Hadd ne pontozzam. 🙂