Szerdai ajánlat a Titanicról – Bűnügyi filmek

A dél-koreai filmes, Na Hong-jin neve talán nem cseng ismerősen túl sok nézőnknek, az azonban biztos, hogy aki látta 2009-ben a Titanicon a rendező első, Cannes-ban debütált egész estés filmjét, Az üldözőt, nem felejtette el. Azóta elkészült új akciókrimije, A Sárga-tenger is, amit a Titanic már csak egyszer, szerdán vetít az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Taxisofőrből lett alkalmi bérgyilkos érkezik a fővárosba a határon túlról. Mire hosszú megfigyelés után lecsapna a kiszemelt áldozatra, más fejezi be a véres munkát. Ám hősünknek menekülnie kell a rendőrség, közvetlen megbízói, illetve a szöuli maffia elől, miközben eltűnt feleségét is megkeresné ez az elfoglalt ember. Kisbaltára, késre és disznó combcsontra hangszerelt haláltánc megbízható koreai minőségben – az idei program egyik legizgalmasabb darabja!

A Titanic Nemzetközi Filmfesztivál hagyományosan erős bűnügyi filmválogatása idén is jó néhány kuriózumot kínál még a hazai nézőknek. A Sárga-tenger mellett ilyen például Gyilkosság és lelki béke című krimi, az első thai film, amely Bangkokban játszódik, és hivatalos engedéllyel fest hiteles képet a lottózó, mobiltelefonozó buddhista szerzetesek igazi mindennapjairól. Az izraeli Veszettséget a fanyar szellemesség, a műfaji konvenciókat kiforgató újítások és a nem elhanyagolható mennyiségű véres őrület teszi az utóbbi évek egyik legeredetibb horrorfilmjévé.

A sötét oldal elnevezésű szekciónkban szerepel még az Élni! című film, melynek hőse, az orosz kultúrából ismert klasszikus, együgyű pacák teljesen véletlenül egy készülő leszámolás kellős közepébe csöppen. Jurij Bijkov erőteljes bemutatkozó munkája a felszínen jól felépített hajsza thriller, de erkölcsi-etikai kérdéseket is feszeget. Bruegel pokolképeit, ugyanakkor egy kegyetlen mesevilágot is idéz a Midori-Ko című japán anime. Midori-ko egyszerre hús és zöldség: „álométel”, az egyetlen megoldás a föld filmbeli élelmiszerválságára. Kísérőfilmje, a kilenc perces Felöltözöm hasonlóan bizarr utazást ígér. A Bogliano testvérek a Coen fivérek horrorfilmes, sötét humorral és jó ritmusérzékkel megáldott argentin megfelelői. Legfrissebb munkájuk, a Penumbra a Rosemary gyermekének klasszikus felállására hajaz.

Ha valaki esetleg lemaradt a Finnországban dolgozó Jelinkó Márton Tartozás című, első nagyjátékfilmjéről, holnap még ezt is megnézheti a KINO-ban. Ez az utolsó alkalom a fesztiválon, hogy a vetítés után beszélgethetünk a magyar származású rendezővel.

Kategória: Hírek, Szemlék, filmfesztiválok | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .