Hogyan lett Varsónak A-kategóriás filmfesztiválja?

„A jóhír nem pénz kérdése” (Beszélgetés Stefan Laudynal, a Varsói Nemzetközi Filmfesztivál igazgatójával)

Csütörtökön délután Stefan Laudyn, a Varsói Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója, az idei Titanic zsűrijének elnöke és Horváth György, a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója beszélgetett az érdeklődőkkel kulturális diplomáciáról, a filmfesztiválok jelenlegi helyzetéről az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A tíz napos Varsói Nemzetközi Filmfesztivál huszonhét éves múltra tekint vissza: két helyszínen, kilenc vetítőteremben mutatják be a friss lengyel és nemzetközi filmtermés legjavát – körülbelül száz rövidfilmet és ugyanennyi nagyjátékfilmet – minden októberben, mintegy százezer nézőnek. 2009-ben a fesztivál Cannes, Velence és Berlin mellett felkerült annak a tizennégy filmes eseménynek az igen rangos listájára, melyeket a Filmproducerek Nemzetközi Szövetsége (International Federation of Film Producers Associations – www.fiapf.org) állít össze. Stefan Laudyn a beszélgetésen elmondta, húsz évébe került mindezt felépíteni, 1991 óta vezeti ugyanis ő a fesztivált.

Hozzátette, a lengyel filmtermés éves mustrája azonban nem náluk van, hanem a Lengyel Filmfesztiválon, Gdyniában. Mivel a Varsói Filmfesztivál mind a nemzetközi, mind a hazai filmtermést nagyon szigorú szempontok szerint válogatja, minden évben csak néhány alkotást mutatnak be a friss otthoni filmtermésből. Az a két-három lengyel film, amely benne van a programjukban, számíthat azonban arra, hogy a fesztivál révén láthatóvá válik a nemzetközi porondon, és bekerül a széleskörű filmforgalmazásba. A fesztiváligazgató szerint a jóhír nem pénz kérdése: nem az intenzív PR-tevékenységtől vagy a hatalmas büdzsétől lettek sikeresek és befolyásosak, hanem attól, hogy a fesztivál első számú célja mindig is a nézők és a vendégek elégedettsége volt. Hozzátette, a fesztivál történetében talán a legnagyobb dolog az, hogy a mai napi politikailag is függetlenek maradtak.

A nagy filmfesztiválokkal való kapcsolatokról szólva azt is elmondta, az együttműködésben hisznek, nem a versenyben, de azért bármerre jár, gyűjti az ötleteket, amelyekkel gazdagíthatja a saját fesztiválját. A kérdésre, a Titanicról mit kölcsönözne, azt válaszolta: „Az Uránia mozi a legszebb filmszínház, amit valaha láttam, de attól tartok, ezt mégsem vihetem haza.”

Kategória: Hírek, Szemlék, filmfesztiválok | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .