A holnapi pihenőnap előtt ma egy 41.5 km-es időfutam jön a Touron, a Tour de serpenyővel viszont nem tudom, mi van… Nagyon úgy tűnik, feladták a fiúk(lányok). Nagy kár érte, mert a magyar nyelvű kulináris blogéria egyik legjobb kezdeményezése volt az utóbbi években, lekövetni a nagy francia kerékpáros körversenyt odaillő, tájjellegű receptekkel… (Hasonló kihívás lenne ugyanez a Giro (olasz konyha), illetve a Vuelta (spanyol konyha) alkalmával is!)

Estére igen érdekes és igen furcsa filmek találhatók a kínálatban, a maguk nemében mindegyik különleges élményt ígér. Az 1970-ben készült angol Figurák a tájban (Pro4, 21.00) például rögtön egy első hallásra meghökkentőnek tűnő kísérlet a tájképfilm és a menekülős thriller műfaji ötvözetére. A projekt az egyik főszerepet is alakító Robert Shaw agyából pattant ki, ő jegyzi a forgatókönyvet is, mely két rab menekülését meséli el a csodás természeti szépségekben tobzódó, latin-amerikai pampákon. Hogy a film látványban is rendben legyen, arról olyan kiváló operatőrök gondoskodnak, mint Henri Alekan, vagy Peter Suschitzky. Érdemes a nevükre kattintani, a filmtörténelem igen szép szeletét lefedő filmográfiát produkáltak pályájukon. Shaw partnere a filmben a Ha…-t éppen befejező, és a Tombol a Holdra, valamint a Mechanikus narancsra éppen készülődő Malcolm McDowell.

A Pitch Black – 22 évente sötétség (Viasat3, 21.20) egy űrhajótörős scifi, a nemsokára újabb résszel jelentkező Riddick-széria első darabja, David Twohy alkotása. Elképesztő fantáziateremtményeivel, semmivel sem hasonlítható klausztro- és agorafóbiás hangulataival, markáns képi világával, valamint Vin Diesel ikonikus figurájával (lásd képen) az én egyik kedvencem, a scifi-thriller műfaján belül.

A féktelen fantáziájú Tim Burton éjfekete, viktoriánus horror-meseoperettje, a Sweeney Todd, avagy a Fleet Street démoni borbélya (film+, 22.50) sok határon túlmegy, én magam sem tudom eldönteni, hogy tetszik-e, vagy sem, jó-e, vagy sem, de hogy nem akármi, az szinte bizonyos. Vértől csöpögő, posztmodern giccs, avagy zseniális stílusbravúr. Perverz látványorgia, vagy csupán a banalitás nagyképű és fellengzős fricskája. Passz. Kétszer láttam, először kifejezetten utáltam, másodszor visongtam.

Sz’al így.