Az asanisimasára már 6-án elérkezett augusztus nyolcadika, haha. (Sőt, még neve is elhangzik a filmben, nem is egyszer…) De félre a tréfát, 2008 augusztus 8-a sokak számára egyáltalán nem örömteli dátum, hiszen ezen a napon nyomultak be grúz csapatok Dél-Oszétiába, aminek következtében a nem elhanyagolható orosz haderő sem késlekedett erejének demonstrálásával a dél-oszétok védelmében. A rövid lejáratú kakaskodás halálos áldozatokkal is járt, és egyáltalán nem járult hozzá a kaukázusi vidék békéjéhez…
Hogy ehhez a közelmúltbéli, sajnálatos miniháborúhoz hogyan jön hozzá a transzformerszek és szuperhősök echte amerikanoid univerzuma, az már egy másik kérdés. Dzhanik Fayziev Augusztus nyolcadikán című monstre háborús drámája/fantasyja valami olyasmi, mint a második világháború híres T-34-es tankja volt. Az obligát harcjárművet, melyeknek hathatós segítségével mégiscsak sikerült azokat rohadt, mocsok nácikat és seggnyalóikat visszazavarni savanyú káposztájuk és bratwurstjaik (kolbászaik) mellé, az amerikaiak találták ki, ők adták a motorok prototípusait, sőt tán pénzt is gyártásukhoz. Mégis a Vörös Hadsereggel azonosítjuk e járműveket (OK., a csehek meg velünk, de ezt hagyjuk most…) E film gyökereit sem az orosz kultúra végtelen sztyeppéin kell keresgélnünk, amit Fayziev e filmben elővezet, azt mind jól kitalálták és kikísérletezték már Hollywoodban, nem véletlenül sertepertélt a produkció mentén bizonyos Michael A. Lerner sem, aki biztosan nem a Moszfilm berkeiben tanulta a szakmát. Ilyen mixet azonban egészen biztosan nem készítettek Amerikában.
Pacekban bugyuta transzformersz-mesével kezdődik a film, ránézésére nettó B-movie, ami viszont bájos húzással fordul amolyan családi romantikus komédiába, amiből -a film bő háromnegyedében- gond nélkül lesz baromi látványos akciókban bővelkedő háborús dráma, nem kevés orosz aktuálpolitikai fényezéssel meghintve. A végén pedig úgy simul egybe a legbutább amerikai típusú szuperhősmese a klasszikusan orosz háborús didaktikával, hogy könnyünk csordul: örömünkben, kaján rosszmájúságunkban és csodálatunkban egyaránt.
Az elején kicsit ijesztő volt az elnagyolt, az első Tron-film grafikáját idéző CGI látványvilág, de a film utána következő részében magyarázatot nyer minden: a derék orosz grafikus mologyecek tudnak annyit, mint hollywoodi kollégáik. A leglátványosabb háborús akciókkal is felveszi a versenyt a film, s ezek a jelenetek ráadásul ijesztő valóságszerűségükkel, aprólékosan kivitelezett, részletekbe menő realizmusukkal is kitűnnek. Egészen biztosan olyan ember tervezte ezeket, aki saját bőrén tapasztalta a golyózáport, és mindennek ellenére, meg tudta őrizni a szépség és a költészet iránti fogékonyságát is. Fura ilyet leírni egy majd’ 40 perces lövöldözős akciójelenettel kapcsolatban.
A film cselekménye ugyan csapongó, nem is kicsit, de hát ezt talán a fentiekből is sejteni lehet, Fayziev és a vizuális stáb nem vacakol, ha hatást kell vadászni, a színészek ennek megfelelően egy két jellemvonás, marcona nézés és fut-lő-szalad-fedezékbe! A főszerepet alakító Szvetlana Ivanovnáról is leginkább annyit lehet elmondani, hogy törékeny szőke, aki el tudja hitetni, hogy nagyon fél. Putyin meg ráadásul nem is így néz ki… Mindazonáltal mégis azt mondom, hogy figyelemreméltó, érdekes szörny ez a nagyszabású orosz film – és az is biztos, hogy ilyet még nem láttunk eddig, soha. Asanisimasa: 6/10
wim
efes
perry55
szaszo
asanisimasa 
Bratwurst. Bocs 🙂 (Nem bírtam megállni, hogy ki ne javítsam.)
Eddig úgy tudtam, a T-34 -esek voltak azok a híres tankok, de hadászati téren bőven rám fér a korrepetálás.
Nem, jól tudod, már javítom is. 🙂
Visszajelzés: Fehér tigris (Белый тигр, The White Tiger, 2012) | asanisimasa
Nem kicsit orosz propagandafilm 🙂 Pedig jó is lehetett volna. Mondjuk így sem annyira rossz, de azért néha fájt a propaganda. Mintha egy hollywoodi filmet parodizálnának, csak sajnos komolyan veszik.
Amúgy szerintem az a Putyin az Medvegyev akart inkább lenni, papíron ő intézi az ilyeneket. Az tuti, hogy nem úgy, ahogy a filmben 🙂
Ez, meg a Fehér tigris kapcsán is az volt az érzésem, hogy az oroszoknak meg van minden technikájuk ahhoz, hogy jó, modern, akár Hollywooddal vetekvő filmeket csináljanak, de jó forgatókönyvírók nélkül ez nem fog menni.
Jaj, én nagyon unom ezt a forgatókönyv-misztifikálást, az ún. jó forgatókönyvekből készült filmeket meg én tekerem át. Pont azt élvezem ezekben a filmekben, hogy szabadon kezelk a sémákat, sőt, műfajokat, és nem akarnak hollywoodi filmek lenni. Tökéletesen szabadon össze-vissza utalgatnak, szörfölnek, de alapvetően mindvégig nagyon orosz filmek maradnak. És nem tudnak ostobák lenni, még akkor sem, ha nyílt propagandák, mint ez is. 🙂
Szerintem elbeszélünk egymás mellett. A jó forgatókönyvből készült filmet te nem tekered át, mert jó a forgatókönyv, jó a film. 🙂 Én így értettem.
Ezzel a filmmel egyébként pont az a bajom, hogy nagyon is hollywoodi akar lenni a legrosszabb értelemben. Persze ez csak bizonyos jelenetekre igaz, és néhol meg tetszik a mássága, de az előbbiek számomra ezt nagyon lerontják.
A jó forgatókönyv alatt én a profi, működő, ellenőrizhető forgatókönyvet értem. Ennek tiszta zsánereknél van értelme, sőt, csak ott van értelme, mert a zsánergyártás nagyrészt ipar. A profi zsánerek viszont számomra unalmasak, éppen azért, mert kiszámíthatóak. Ezért nem szeretem az ilyen ‘jó” forgatókönyveket, inkább a rosszakat, mert azok legalább viccesek. Aztán, ha valaki pedig művészetet akar csinálni (a kifejezés ‘szabadon szárnyaló’ értelmében), mert megteheti, mert van aki finanszírozza, stb, akkor az ilyen szkript béklyó. Vagy mi. 🙂
Csak annyit muszáj hozzáfűznöm, hogy balfasz módon legutóbb úgy írtam erről a filmről be ide, hogy az utolsó 1/3-a még hátra volt, csak ki kellett adnom magamból, hogy szerintem mekkora propaganda film. Aztán végignéztem és nem maradhat kint a neten, hogy azt írtam, hogy “így sem annyira rossz”, mert szerintem pocsék. 🙂
>És nem tudnak ostobák lenni, még akkor sem, ha nyílt propagandák, mint ez is.
Miért nem tudnak? Ez az volt számomra teljesen. Neked mi tetszett benne?
Mondom, hogy az, hogy szabálytalan. Nem Hollywood, miközben mégis az. De nem muszáj szeretni, nem erőszak a disznótor, ahogy anyám szokta mondogatni. 🙂 (Én már nem is emlékszem a filmre…)
Én viccesnek találtam, s amin nevetek, az nem ostoba. Az akciójelenetek pedig kifejezetten tetszettek. Alapvetően persze nem a Stalkerrel hasonlítom és nem is az Apokalipszis, mosttal, hanem a hasonló műfajú, témájú filmekkel, és ebben a viszonylatban – úgy rémlik- kifejezetten üdítő hatású kis filmecske volt ez. Bár a 6/10 mutatja, hogy azért messze nem hibátlan műről van itt szó.
Például a Fehér tigrisről sosem írnám, hogy ostoba, hiába találtam vontatottnak. Sőt rávettem magam, hogy végignézzem a közeljövőben 🙂
Oké, de nem értem mi volt benne szabálytalan. A Fehér tigrisben értem.
Azt, hogy viccesnek találtad, azt betudom annak, hogy már nem is emlékszel rá.
Az egyetlen pozitívuma a drámai vonal, hogy az átlagember hogy élte meg, hogy a grúzok egyszerűen elkezdték lődözni a városukat (néhány állam szerint szerint országukat).
Ha ez vicces volt, akkor pont azt neveted ki, amit a film sugallni akart, vagyis te is szarnak találod.
Ha egy drámát kinevetsz, akkor az nem érte el a kívánt hatást.
Amúgy nem mindegy, hogy valami szellemes vagy nevetséges, tehát lehet ostoba is, amin nevetek.
Napjainkban, Putyin látogatása után is ugyanaz a véleményed erről a filmről? 🙂
Miért lenne más? Reni Riefenstahlt is elismerem, pedig ha valaki, akkor ő tényleg propagandafilmes volt. Ebben a filmben nem a mondanivalója, nem a sztorija tetszett, hanem ahogy oroszosan újraértelmezték ezt az eddig nagyon amerikainak tartott műfajt. Amúgy a kendőzetlenül egyoldalú filmek sokszor izgalmasabbak szerintem, mint a pipifaxosan kiegyensúlyozók. A művészetnek nem kell piszinek lennie, még akkor sem, ha ilyen vásári módon parasztvakító, mint pl ez a film is.