Mit nézzünk ma a tévében? – Csütörtök

Az én nemzedékemnek még Nyolcadik utas a halál, hiszen még moziban láttuk és még szó sem volt Alien-sorozatról. Az egyetlen MOKÉP pedig ezzel a címmel forgalmazta. Nyolcadik utas a benzinkutas, énekelte nem sokkal később talán a Sikátor zenekar? Így születik a kultusz: ha valami bejön, akkor rögtön jön is kifele. Nem mondom, hogy annyiszor néztük meg, ahányszor adták (az a Star Wars volt), mert elsőre, egyszerre is sokk volt, olyan félelmetes volt Ridley Scott filmje. Nekem azóta is ez a film No.1, ha horrorról van szó. Azóta is láttam már, jó néhányszor és szerintem a mai napig megállja a helyét ez az 1979-es film, nemcsak horrorként, hanem még látványban is, az erre pedig oly érzékeny sci-fi mezőnyben is. Ma a film+ adja, 21.00-tól. (A mai kép természetesen a címszereplőt ábrázolja.)

Nem szeretem Koltai Róbert filmjeit, színészetét sem, azt azonban aláírom, hogy ha a Sose halunk meg!-et Amerikában csinálta volna meg, valami sorsszerű produceri szeszélyből, mondjuk, Dustin Hoffmannal és Tom Cruise-zal, akkor olyan Oscar-esőt kap, hogy máig azt emlegetjük. A film ráadásul így, ebben az eredeti formájában is tökéletesen Oscar-kompatibilis, csak éppen Koltait és Szabados Misit a kutya nem ismeri Hollywoodban. Pedig tényleg minden benne van a filmben, ami kell: egy karakteres kisember, aki katartikusan beledöglik kisszerűségébe, az egyszerű, közérthető történet úgy tanít, hogy közben nem érezzük a tanár pálcájának suhogását a fejünk felett, szerethető, ismerős szereplők, van egy világlágergyanús betétdal – és hát a film bizony nagy siker volt, itthon. (Duna, 21.35)

Vagy itt van még a Hetedik, hetvenhetedjére (Viasat3, 21.20). A világ egyik legjobb thrillere, ha valaki még ne látta volna…

Kategória: Tévé | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .