Baromira nem érdekel, hogy ezt a Prometheus című filmet Ridley Scott önálló filmnek gondolta, az Alien (A nyolcadik utas a halál) előzményfilmjének szánta, véletlenül vagy csak közben lett ilyen, úgyis mindenki Alien-előzményként fogja kezelni és punkt um. Az már nagyobb baj, hogy ezekről az előzményekről, a baljós árnyakról, ugye, alig tudunk meg valamit – majd tán a Prometheus kettőből. Vagy abból sem. A lényeg, ugye, hogy a bankszámla töltődjön. Hiába minden istenkereséses bűbáj, (kihasználatlan) sztárerdő, gigamega CGI, ez a film jobbára csak kérdőjeleket állít. A továbbiakban nyilván lesznek spoilerek.

Az első kérdőjel az, hogy tényleg, mi a rákért kellett Ridley-nek ezt megcsinálnia? Mert a rajongók nyavalyogtak? Legyen már valami tartásunk azért, tényleg… Rögtön az első jelenetben borul minden. Jön egy fazon, szemlátomást nem emberi, csak emberszerű, robusztus pofa. Hókuszpókusz, mágiázik valamit, majd kiissza a földöntúli bürökpoharat és leveti magát a mélybe. Teste, értsd DNS-e feloldódik az alatta tomboló árban, kvázi eggyé válik az univerzummal. Snitt. Skóciában, aztán később megtudjuk, még a világ más helyein is találnak olyan barlangrajzokat, melyek egy titokzatos távoli csillagrendszerre utalnak, tulajdonképpen az emberiség eredetének helyszíneként. Ennek alapján egy nagyon gazdag ember űrhajót és expedíciót indít oda. Hogy miért éppen ezt a rajzot szúrja ki, mikor az emberiség kultúrtörténete, különböző régészeti emlékei telis-tele vannak égből jött idegenek, istenek, bárkik látogatására utaló jelekkel, melyek legalább közismertek, a Tollaskígyótól Illés szekerén át a mittudomén, a gabonakörök, UFÓ-k rejtélyéig… Mindegy, erre kattan rá. Elindul egy csapat (hihetetlen és bosszantó módon fegyelmezetlen, nyikhaj, renitens köcsögökből álló expedíció – ha már galaxisokon át utazunk megkeresni istent, csak egy válogatott csapattal indulnék neki, ha amúgy baromi gazdag küldetéses faszi vagyok), mindössze egyetlen hívővel közöttük, mindenki más egy fikarcnyit sem hisz a küldetésben, csakis a pénzért van jelen. Na, persze. Ezt a motívumot leginkább úgy értelmezhetjük, mint Ridley Scott rajongóknak küldött rejtett önvallomását: OK, I’ll do it. But just for your money, assholes! Még jó, hogy a végén szemberöhögi magát, és senki nem éli túl ezt a tripet. (Tony Scott nem ezért ugrott.)

Az űrhajó technológiája korszakokkal fejlettebb, csilivilibb, mint volt (lesz) annak idején Ripley Nostromo nevű űrhajója az Alien egyben, ami ezután fog még történni. Végül is, egy kályhacsövekből, használaton kívüli gumiszoba-falakból és az ócskavastelepről összeszedett limlomokból felépített látványvilággal ma már nem lehet az IMAX-termekben hódítani… (Szerintem lehetne, csak jól meg kell csinálni.) Megérkezünk arra a bolygóra, ami a skót őspásztorok (meg a többiek) a barlang falába véstek, és kezdetét veszi egy sokszor látott múmia átka-jellegű történet, melyben balga régészek, utazók, kalandvágyó felfedezők régmúlt korok betemetett dolgait forgatják fel, kiszabadítva, feltárva egyben olyan dolgokat is, melyek jó okkal lettek eltemetve, elfeledve. Ez a rész látványos és tulajdonképpen izgalmas is, ha nem gondolunk közben semmire.

A végkifejlet is nagyjából a megszokott, az ismert, a végén egy maradhat, hogy folytatódhasson a sorozat. Istent is megtaláltuk, és megöltük – mielőtt ő ölne meg minket. Logikai kérdés: ha megöljük a minket teremtő mindenható Istent, akkor mi is mindenhatók vagyunk? Ha nem, de mégis meg tudjuk ölni, képesek vagyunk rá, akkor lehet, hogy mégsem mindenható, ergo, nem Isten?

Nézzük, miben kapcsolódik a Prometheus az eredeti Alien-franchise-hez. Mennek oda – mennek oda, az okok különbözőek, a végeredmény viszont ugyanaz. A bolygó más. Itt LV 223, ott LV 426. OK., ez belefér, főleg a végkifejlet fényében. Nincs viszont Ali! Legalábbis nem úgy néz ki, mint ahogy megszoktuk, itt inkább (még csak) polip. A csapat megvan, itt is, ott is, főszerepben kemény csaj, itt is (Noomi Rapace), ott is, fontos szerep a kiborgnak, itt is (Michael Fassbender), ott is. A csapat ellenséges a küldetéssel, itt inkább, ott, akkor még kevésbé, majd csak a következő részekben lesz igazán cinikus köcsög a kommandó. Szerintem teljesen felesleges a felismerhetetlenségig elmaszkolt Guy Pearce és ismét fapina dominát játszó Charlize Theron által játszott kettős szerepeltetése, ahhoz, hogy övék a hajó és a küldetés, még nem kell jelen lenniük. Az rendben van, hogy Pearce kimondva-kimondatlanul az életelixírre vágyik (istenkeresés fedősztori alatt), de túl nagy a gázsija a filmben megjelenő szerepének jelentőségéhez képest – én kihúztam volna a francba, elég belőle csak a Találd meg Istent (értsd: életelixírt) parancsa. Theron szerepét viszont egyáltalán nem értem. Felesleges, mert nem történik vele semmi, nem befolyásol semmit sem igazán, semmi olyat nem tesz, amit más, amúgy is jelen lévőre ne lehetne testálni. Van aztán az az ominózus kép, amikor az Alien egyben megtalálják az űrhajót, ami tök ugyanaz, ugyanúgy van lezuhanva, mint itt, de akkor minek ez a kavarás az különböző bolygókkal? Ott miért nem találták meg a piramist, holott ott kellett lennie az orruk előtt, illetve, akkor itt hogyan? És mi az, ami ott kirobbant a fasziból, mikor itt nem robbant ki belőle semmi sem? Szóval, nem stimmel, zavaros ez, nagyon zavaros. Nyilván erre találták ki ezt a “nem előzmény, nem feltétlenül előzmény”-maszlagot, ami terjedt e film kapcsán internet-szerte.

Akkor itt van ez a Prometheus-dolog. A görög mitológiában, ahonnan származik, Zeusz parancsára ő teremtette meg az embert, de addig szöszölt vele, míg az összes jó tulajdonságot elhasználta előle az állatok teremtésével foglalkozó kollégája. Hogy az így kissé béndzsára sikeredett emberek mégis működőképesek legyenek, ellopta nekik az Olimposzról a tüzet, amiért viszont Zeusz berágott. Promi össze-vissza hazudozott, de egy főistent nem lehet könnyen átverni, ezért Z. büntetésképpen kikötözte őt egy sziklához harmincezer évre, hogy addig egy baromi nagy sas lakmározzon a májából. Azonban a büntiből még harminc sem múlt el és jött egy Héraklész nevű pasas, aki egy másik ügyből kifolyólag, kiszabadította Promit. Zeusz ekkor már jobban bírta Héraklészt, így Prominak nem kellett tovább sasvacsoraként szolgálni, csak azt a sziklát hurcolászhatta élete végéig, amihez örökre hozzáláncoltatott. Viszont a filmben ebből a sztoriból alig-alig jelenik meg valami, ami mégis, az is csak címszavak szintjén: mondjuk, az emberek teremtésének motívuma, valamint Prométeusz neve, ami viszont az űrhajó neve. Joseph Conrad azért jobb volt. Azért, ha istent keresünk egy filmben, akkor nem ártana picit jobban összeszedni a dolgokat…

Ez a film tehát igazából tényleg csak arra volt jó, hogy felkeltse az érdeklődést az elkövetkezendő második rész iránt, mely remélhetőleg most már tényleg az Istenekről fog szólni, már ha nem törlik a projektet hamarjában. Az Alien-dolgot hagyni kéne a francba, ott ahol valójában tart, tehát a Dzsé-filmeknél butaságainál (Alien vs. Predator, stb.). Ha ennek viszont lesz folytatása, akkor oda bizony komoly író kell, aki nem ragad le agyonvariált kaland-, és thrillerkliséknél, és valami komolyabb, nagyobb ívű, s a filozofálgatást is markánsabban felvállaló történetben fog gondolkozni – mert csak úgy lenne értelme. Értelemszerűen, nem kerülhetne akkor ennyi pénzbe, viszont nem is lenne ilyen látványos sem – legfeljebb a rajongók nyavalyognának tovább. Ez a Prometheus így viszont csak egy középszerű sci-fi thriller lett, sajnálatosan. Asanisimasa: 5/10