Ez egy elég erőtlen löket, ez a film. Ha tényleg ilyen csávó volt Hunter S. Thompson, mint amit itt Johnny Depp és Bruce Robinson le akar nyomni a torkunkon, akkor valaki más volt a gonzo-újságírás kitalálója, akinek ‘tépj be, menj oda – és másnap józanul írd meg’, illetve ‘menj oda józanul – és másnap betépve írd meg’, valamint a ‘tépj be, nézd meg és írd meg úgy, ahogy vagy’ zsurnalisztikai alkotómódszeréből táplálkozik szinte minden mai nyomtatott és nyomtalan sajtó, blog, twitter- és facebookbejegyzés, aki/ami megpróbál érdekes is lenni, a tényszerűség, szellemesség, korrektség és a szabatos fogalmazás mellett, helyett és hiányában. A Rumnaplóban (melynek regény-eredetijében saját, Puerto Ricó-i kezdő újdondászkodását írja le) legfeljebb arra derül fény, hogy ha sok rumot iszol, akkor elébb-utóbb kettőt látsz mindenből, keményebb hallucinogénekről még szinte szó sincs. Ez a kisebbik baj, a nagyobbik az, hogy szegény Thompsonnal (itt Kempnek hívja magát) semmi rendkívüli dolog nem történik, mint ami általában megtörtént szinte bármely 23 éves fiatalemberrel: berúg, szerelmes lesz, állásinterjún parázik és idősebb, dörzsölt “nagymenők” szívatják. Ráadásul Thompson/Kemp még nem is vágja ki olyan karakánul a rezet, mint azt egy filmhőstől elvárnók – alapvetően egy közepes képességű srác. De hogy aztán ebből a tinglitangli kis firkászból hogy lesz néhány év múlva az az LSD- és whiskymarta agyvelejű, politoxikomán pszichopata vadállat, mint ami, arról nem esik szó.

Pedig Johnny Depp tizenegynéhány éve egyszer már megrajzolta a karaktert, amiben nem is volt sok hiba, igaz, akkor ő is fiatalabb volt ugyanennyivel. Ráadásul, személyesen is ismerte Thompsont (lásd például az alsó képen). Azóta viszont viszont valószínűleg agyára ment Jack Sparrow, vagy Vanessa Paradis, vagy a délfrancia borbirtok, vagy mindez összesen, mert itt csak halovány árnyéka régi önmagának. Az nem akadály, hogy 48 évesen játszik 23 éves fiút, hiszen színész, ez a dolga, amellett, hogy igen jólképzett maszkmesterek is dolgoznak Hollywoodban, a CGI-ről nem is szólva. Lélekben, fejben nincs ott, nem gondol semmit, s a bimbózó őrületnek még a szikrája sem lobban fel szeme sarkában. Unott, üres és lassú. Szerintem depressziós. Johnny DEPPressziós. De most igazából is. A film elsősorban rajta, másodsorban pedig azon csúszik el, hogy maga a sztori is elég üres, mint ahogy arra fentebb utaltam már. Én egyedül Dariusz Wolski operatőrt dicsérném szép magazin-kompozícióiért. Giovanni Ribisi amúgy nem volt annyira rossz ex-náci, részeges norvég alkoholistának, de azért ő is inkább csak karikíroz, mint karaktert teremt. Amber Heard jó nő, Aaron Eckhart pedig séróból tolja a sima modorú szélhámost. Ennyi, tehát nem sok. Asanisimasa: 4/10