20. TITANIC: Morning Star (L’étoile du jour, 2012)

morning starA francia Sophie Blondy Morning Star című filmje időutazás a nyolcvanas évek francia alternatív kultúrájába. 2013-ban azonban ez már nem több, mint egy Léos Carax-rajongó szomorkás ommázsa a végérvényesen eltűnt ideáihoz, fiatalságához, a szerelemhez. Az ilyen hangvételű filmek azóta már kikoptak a fesztiválok műsoráról, így akár üdvözölhetnénk e művet is – de arra sajnos nincs mód, mert a mű rossz. Hiába jelennek meg a korszak emblematikus arcai, Denis Lavantól Tchéky Karyón és már erősen löttyedt Iggy Popon át az ijesztően elzalatnaysodott Béatrice Dalle-ig, élettel, lendülettel, elragadó erővel, bájjal és romantikus vadsággal nem képesek megtölteni ezt a közhelyes gonosz cirkuszigazgató kontra szomorú szemű, becsületes bohóc-történetet, még a kötelező szerelmi háromszög ellenére sem. Zavaros, erőltetett, ötlettelen és sznob kísérlet, mely legfeljebb panoptikumnak felel meg. Ez a “műfaj” Caraxnak még jól áll, mert ő zseni, amellett autentikus arc is, mme Blondy azonban nem az. (Bár az tényleg bájos, ahogyan angolul, sőt magyarul is megpróbál beszélni…) 4/10 (de csak a tengerpart miatt)

Kategória: Film, Szemlék, filmfesztiválok
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .