Idegen a tónál (L’inconnu du lac/Stranger by the Lake, 2013)

Roman Polanski zseniális Kés a vízben című thrillerjét idézi eszköztelenségében, rejtélyességében és szinte mániákus minimalizmusában a francia Alain Guiraudie Idegen a tónál című idegen a tónál1filmje, amiért rendezője meg is kapta 2013-ban a cannes-i filmfesztivál Un Certain Regard szekciójának rendezői díját, amellett, hogy a Rotten Tomatoes-on is 100%-on áll jelenleg. Számomra meglepetés olvasni még ennyi nyílt elismerést is, hiszen a film semmi nem pepecsel azzal, hogy a nézők kényes ízlésére tegyen, sőt, kifejezetten merész, bátor és provokatív – és helyenként pacekba pornográf. De nem ám úgy, mint a vele egy időben, egy országban induló Adéle élete, vagy a mostanában bemutatott Lars von Trier-féle Nymphomaniac, hiszen az egymást kényeztető lányok látványa ma már legfeljebb csak a kereszténydemokraták vadászközgyűlésén generál műfelháborodást, hogy aztán néhány kupica pálinka és egy tál vaddisznópörkölt után ott is a “Jánosom, mutasd már meg azokat a lányokat a laptopodon!” bizalmas ernyedésébe fúljon; von Trier pedig – maradjunk annyiban, hogy az “művészet”. Guiraudie filmjében kizárólag homoszexuális férfiak szerepelnek, sokszor smárolás, szopás és baszás közben (direkt használok erős kifejezéseket, mert azok a képek, jelenetek is erősek, amelyeket jellemeznek), és a férfi homoszexualitás kendőzetlen, explicit bemutatása ma még tabunak számít idegen a tónál2sok helyen (Cannes-ban, és néhány helyen már kevésbé, de nálunk viszont még biztosan jujjaratyik-húbazmegbuzik-fújrohadtköcsögök-broáf).

Pedig az Idegen a tónál nem melegpornó, hiszen a benne ábrázolt szexjelenetek bemutatása nem a célja a filmnek, hanem csupán eszköze annak, hogy a cselekmény környezetét, illetve a szereplőket, a szereplők motivációit hitelesen lehessen ábrázolni. A címbeli tó -egy idilli, hegyek között megbúvó fjordszerű víz- partjának egy szakaszán kizárólag férfiak napoznak, ruhátlanul, naturista módon. Többségükben melegek, akik szexuális kielégülésüket is itt intézik, látványos szemérmességgel elvonulva a partmenti erdő bokrai közé. Nagyjából egymást ismerő, zárt közösség ez, csupán a mostanában feltűnt kövérkés férfi idegen közöttük, aki mindig kicsit távolabb, oldalt üldögél és soha nem vetkőzik le, valamint az a sármos, bajuszos úszóbajnok. Kettejük között Franck (Pierre Deladonchamps), a karcsú, jóképű zöldségesfiú lesz a kapocs, de addig még sok napnak kell eltelnie a tikkasztóan meleg nyárban.

A film mindvégig ezen az egy helyen játszódik, három helyszínen: a tóparton, illetve a vízben, az erdőben és azon a kis tisztáson, ahol az odaérkezők parkolnak autóikkal. Ebben a szinte színpadi egyszerűségű térben zajlik minden, értelemszerűen így, ilyen kevés szereplővel, minden egyes gesztus, szó, tekintet és mozdulat százszoros jelentőséggel bír. A párbeszédek ennek megfelelően szinte banálisan egyszerűek. Szinte ugyanazok a jelenetek ismétlődnek napról napra (szia, szia, hogy vagy, kösz jól, és te, én is, megyek úszni, nem jössz, kösz, most nem, jössz, gyerünk, lassabban, erősebben, csókolj meg, jó volt, szia, most megyek), persze, meg kell emészteni azt a nyitóképet is, melyben két szőrös lábszár között két termetes herét és róluk leomló farkat látunk, ami azért nem megszokott látvány a moziban. Aztán Franck a fák mögül borzalmas dolgot lát, melynek egyik résztvevője Michel (Christophe Paou), a bajuszos sármőr, akibe Franck első látásra szerelembe esett… Ettől kezdve Franckot idegen a tónál - christophe paou és pierre deladonchampséletveszélyes szenvedély keríti hatalmába, a napfényben fürdő tó partján pedig fokozódni kezd a feszültség.

Bár van gyilkosság, nyomozás és egy furcsa rendőrfelügyelő is a filmben, alapvetően nem krimivel van dolgunk. Guiraudie filmjében elsősorban a szeretetre és társra vágyó meleg férfiak kiszolgáltatottságáról beszél, a “csak szex és más semmi” szerelmi gyorsétkezdéjéről, a vágy és kielégülés szégyenteljes, minden mindegy alapú kitárulkozásáról, valamint arról, mennyire nehéz lelki és érzelmi kérdés tisztába jönni önmagunkkal, ha történetesen úgy alakult, hogy “másfelé gurul a bicikli”. Okosan, átgondolt nyelvezettel és stílusban, szenvtelen lényegre mutatással, részvétlen figyelemmel és némi maró, fekete (ön)iróniával boncolja szét témáját. Az erősen ritmusos, szinte repetitív hatású, vissza-visszatérő képsorok szinte már szimbolikus erővel beszélnek témájukról, ahogyan a pillanatnyi kielégülést, figyelmet és együttlétet kereső melegek zombikként kóvályognak a bokrok között, ahogyan helyet kérnek a másik törölközőjén, ahogy teátrálisan megérkeznek, körbenéznek és levetkőznek, majd belefutnak a vízbe… Néha mintha egy természetfilmet néznénk… Nagyszerű, de nagyon merész film. Asanisimasa: 8/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Amiért érdemes volt 2014-ben moziba menni… | asanisimasa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.