X-Men: Az eljövendő múlt napjai (X-Men: Days of Future Past, 2014) – Oké, nem voltak illúzióim, de azért úgy sajnálom ezt a rengeteg jó színészt… Értem én, hogy van az a pénz, meg minden felkérést el kell vállalni, de azért ez nem egy komoly darab, valljuk már be. Az egy dolog, hogy ha valaki nincs benne ebben az univerzumban (Marvel/X-men), akkor nem feltétlenül látja a dolgok, karakterek összefüggéseit, márpedig egy jó filmnek akkor is meg kell állnia a lábán, ha amúgy egy része egy nagyobb egésznek, és akkor a cselekmény fősodrát jelentő időparadoxonos dramaturgia elcsépeltségéről még nem is szóltunk. Na, de hogy Nixon kvázi jó arc legyen? Azt már nem. Látványos volt, már akinek ennyi elég. 3/10

A holnap határa (Edge of Tomorrow, 2014) – Meglepően magas tetszési indexekkel hasít ez az új Tom Cruise-os sci-fi akció, bár nem igazán szól többről, minthogy Tomi újra legyőzi a nagy, gonosz Xenut, a végén övé a fele királyság és a királylány is. A revelációkén körberajongott dramaturgia sem több a Doom, Duke Nukem és más FPS-játéknál ismeretes “örökélet-kód” által kínált lehetőségek viszonylag kreatív kihasználásánál, így tényleg látványosan meg lehet oldani bármilyen konfliktust, mármint így, a mesékben. Addig kelek újra életre, míg meg nem oldom a problémát, nem teljesítem a pályát. NEM kaland ez így egy komoly embernek. 3/10

Megdönteni Hajnal Tímeát (2014) – Az biztos, hogy a “világsztár” Osvárt Andreánál sokkal izgalmasabb csaj Jordán Adél, mint ahogy az is biztos, hogy Szabó Simonnál kevesen tudnak nagyobb gyökerek lenni a filmvásznon, úgy, hogy mégis röhögni lehessen rajtuk. Az is pozitívum, hogy végre már nem tolnak a producerek gagyi magyar (és külföldi) márkákat a nézők arcába (és legalább egy kicsit kitakarják őket). A film is több munka után szórakozni vágyó, kiskosztümös irodistalányok és irodistafiúk számára kalibrált, gagyi romkomnál – néhol üdítően friss (értsd szókimondó) humora kifejezetten szórakoztató lehet bárki (nem igazán finnyás néző) számára. És ez jó. 6/10

CBGB (2013) – Hilly Kristal (Alan Rickman) műfaj-, és trendteremtő, híres-hírhedt klubjának kivonatos története, illetve alapítójának portréja a töméntelen kutyaszar ellenére mégis illedelmes kivitelben. Itt van mindenki (képletesen), a Televisiontól Debbie Harryn és a Ramonesen át a Talking Headsig és a Police-ig, akik egyaránt itt kezdték pályájukat, csak éppen magában a filmben nincs semmi, ami valójában punk. Azt csak a punkok tudják, esetleg John Waters. 5/10

Ruth Halbfass erkölcse (Die Moral der Ruth Halbfass, 1972) – Volker Schlöndorff kevés szerzői filmjének egyike ez a korai alkotás, mely elsősorban két dolog miatt érdekes: az egyik a gyönyörű Senta Berger, a másik pedig Margarethe von Trotta, aki amellett, hogy rendezőasszisztense volt Schlöndorffnak, az egyik kulcsszerepet is eljátszotta. Rajtuk kívül ma már szolidnak ható társadalomkritikába, igazi németes moralizálásba bújtatott zsarolásos krimi. Szuper, retró hi-fi cuccok, természetesen analógban. 5/10

A bűn útjai (Good, 2008) – Kissé iskolás, kissé sablonos, de vitán felül érvényes igazságtartalmú, pontos dráma az ún. “jó németről”, a “jó” náciról (illetve jó elvtársról, jó NERtársról, és a többi, számára adott diktatúra iránt kényelemszeretetből, karriervágyból vagy csupán eminens módon értelmezett hazaszeretetből, a hatalom iránti lojalitásból/életösztönből hű, de alapvetően “rendes, becsületes, átlagos” állampolgárról), C.P. Taylor színműve alapján. A fizimiskájában vad, kelta hősöket idéző Viggo Mortensennél viszont lehetett volna jobb színészt találni az idők sodrában magát hirtelen az SS felső köreiben találó irodalomprofesszor eljátszására. 6/10

Személyazonosság (I.D., 1995) – Eminens zsaruknak kell beépülniük a legdurvább angol futballhuligánok közé, amely beszippantja őket és nincs kiút. Erőszakolt, didaktikus cselekmény, rossz színészek által bután túljátszott karakterek, sablonos helyszínrajz, viszont zseniális, autentikus nyelvi környezet. 5/10

A nagy generáció (1985) – Ma már nem fényképezünk ilyen sötéten, viszont sokkal sötétebben látunk. Főleg, ezt a “nagy” generációt. Bereményi története amúgy igazi Bereményis, de nem ez András Ferenc legjobb filmje. A sasos-verebes vicc viszont terített durchmars. 5/10

Bűbájosok (1970) – Rózsa János filmje tényleg bűbájos, mintha egy cseh új hullámos film lenne: például Egy szöszi kislány bánatai címmel… Anyuci csélcsap manöken, aki pasit szerezne magának és aput a lányának, lánya viszont az anyukájával lenne és ennek érdekében el is követ mindent. Balaton, Budapest, te csodás. Báj, kecs és kellem. 8/10

Volver (2006) – Senki nem ismeri úgy a női lelkeket, mint Almodóvar – mondanám ezt a közhelyet, de ha egyszer így van. Enyhe feminizmus, női szolidaritás, pasikért és ellen. Csodálatos színésznők. 8/10