1971 Belfastban egy igen kemény időszak volt. Az északír főváros utcáin mindennaposak voltak a véres összecsapások az ír katolikusok és az angolszász protestánsok között, az angol hadsereg és a helyi rendőrség aktív részvételével. Könnyen előfordulhatott az arra tévedő vidékivel, hogy befordult egy sarkon és egy ütközet kellős közepében találta magát, akár áldozatként, mert ír katolikusnak, angol protestánsnak nézték. A város etnikailag és vallásilag élesen elkülönülő kerületekre tagolódott, és valóban konkrét életveszély volt átsétálni az egyikből a másikba. Ebben a zűrzavaros helyzetben a helyi rendőrség is vastagon benne volt, hiszen tagjai éppen ezekből a kerületekből tevődtek ki, miközben az Angliából odavezényelt brit katonaság kapkodta a fejét, hogy hová került. Ma már állítólag nyugi van Belfastban, ’71-ben viszont nem volt az.

Yann Demange ezt a zűrzavart próbálja megfogni egy ügyesen kivitelezett kamara-akcióthriller formájában. A filmet – úgy tűnik- szépen fogadták mindkét oldalon, ami mutatja, hogy sikerült megtalálni azt a hangot, amely a legközelebb áll az igazság képéhez (amiből viszont annyi van, ahány oldalról nézzük, ugyebár). Egy újonc brit katona (Jack O’Connell) a főhős, akit egységével váratlanul Belfastba vezényeltek a rendet fenntartani és a helyi rendőrséget kisegíteni. Egy rutinfeladatnak tűnő razzia alkalmával azonban az egység nem várt ellenállásba ütközik az ír katolikusok negyedében. Az IRA tagjainak egy fiatal, dühös csoportja megtámadja a tapasztalatlan és felkészületlen katonák alakzatát, egyiküket kiragadják, fegyverét elveszik, magát pedig közelről arcon lövi az egyik tinédzserkorú “szabadságharcos”. A történet főhőse társa segítségére siet, majd az ellopott fegyver után rohan, bele az ír negyed közepébe, ahol nincs számára segítség, viszont élete a legnagyobb veszélyben van.

Demange feszes ritmusú filmje érzékletesen mutatja be azt a pokoli időszakot, amely tombolt ekkoriban Belfastban. A katona menekülése képezi a film cselekményét, miközben megismerjük a konfliktusban résztvevő felek tipikus szereplőit is: egyszerű, hétköznapi figurákat, férfiakat, asszonyokat, gyerekeket, akik egy adott pillanatban valamiért mégis gyilkosokká, szabadságharcosokká, terroristákká képesek válni – attól függ, őket melyik oldalról, miként nézzük. A kor, a helyszín, a karakterek, a hajviseletek, a ruhák, egyéb kellékek híven idézik a kora hetvenes éveket, a film feszült és izgalmas – ha ennél többet nem is nyújt, messzebbre és főleg mélyebbre nem is merészkedik. Az eltűnt katona utáni, nagy éjszakai hajsza kavarodásában azonban nagyon kell figyelni, hogy a sok hosszú hajú, bajuszos, micisapkás ír és brit közül éppen ki kicsoda, és ki kivel van. Bár gondolom, ez annak idején sem volt egyszerű…

Asanisimasa: 7/10