Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről (En duva satt på en gren och funderade på tillvaron, 2014)

Roy Andersson véleményem szerintem a legmenőbb filmes a világon, hiszen nála szabadabban aligha filmez bárki is, miközben egész eddigi (1967 óta tartó!) életműve egyetlen, egyenes ívű pálya. Abszolút értelemben vett művész, mégpedig független művész, aki megengedheti magának, hogy úgy filmezzen, mint egy alanyi költő, nem kell tekintettel lennie producerek elvárásaira, a közönség tetszésére-nem tetszésére, magasról pottyanthat a kritikára úgy, hogy az egésznek azért nem az a tétje, hogy egy telefirkált papírlapot az íróasztal fiókjába rejt, aztán a sarki krimóban dől kardjába, mint meg nem értett zseni, hanem filmeket készít, filmeket mutat be, ráadásul nem átallja azokat a legnívósabb fesztiválokon (tavaly Velencében nyert Arany Oroszlánt az itt tárgyalt alkotása) is bemutatni, olykor meglepő sikerrel (és egy szűkebb, de elvetemültebb rajongótábor kitartó ovációja közepette). Andersson a svéd reklámipar mára már szakmai körben legendássá vált, elismert figurája, aki filmjeit jórészt saját pénzéből készíti. Hoppá, ugye?

egy galamb leült egy ágra...1Az Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről egy trilógia befejező része, mely a Dalok a második emeletről című opusszal kezdődött 2000-ben, és a Te, aki élsz-szel folytatódott 2007-ben, s mely triptichon nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy egy közös elmélkedésre invitálja a vállalkozó kedvű nézőket az élet értelmét illetően. Elmélkedésre, közös gondolkozásra, nem pedig észosztásra és megmondásra, itt nem lesz negyvenkettőzés, és efféle más jópofizás, Andersson évtizedek alatt kikristályosodott, sajátos nyelvén (masszívan leszúrt kamera előtt beállított, rendszerint erősen geometrikus, szimmetrikus, vagy éppen aszimmetrikus kompozícióba rendezett életkép, mely aztán megmozdul – vagy sem), morbid, groteszk, bizarr humorral mutat képeket, mint amolyan pszichológus a díványon fekvő páciensének, mondjuk egy Rorschach-tesztet. A gondolat szabad, mindenki arra asszociál, amire akar. Andersson nem rág senki szájába semmit.

egy galamb leült egy ágra...2Viszont kevés nála szórakoztatóbb filmes alkot manapság, bár az is igaz, hogy igen széles azon nézők tábora, akik simán megfojtanák egy kanál vízben. Van akit lehet provokálni, van aki el is várja, hogy provokálják, vannak viszont olyanok, igen sokan, akiket nem lehet provokálni, mert zárlatot kap az agyuk. Andersson humora sajátos, engem leginkább a Tiger Lillies világára emlékeztet, csak éppen annak extremitásai nélkül. A jóllakott napközisként élő svéd közép-, de inkább kispolgárság hétköznapjai köszönnek vissza a filmek “stációiból”, azonban kafkai módon kiforgatva azokat, elrajzolt, Munch és Otto Dix expresszionista képeit idéző módon. Látásmódja gunyoros, mélyen fekete humorú, valahogyan azonban mégis humánus. A szeretetet, az egymásra figyelést, a barátságosságot keresi, kutatja a modern, elidegenedett és elembertelenedett társadalomban és olykor fel is mutat néha találatot, leginkább azzal, hogy jelzi ezek hiányát, méghozzá igen látványosan.

egy galamb leült egy ágra...3Két fiatal magyar operatőr jegyzi a film képi világát, Pálos Gergely és Borbás István tökéletesen azonosultak Andersson erős hatású, markáns vizualitásával. Pasztellszínű képeiken sápadt fehérre maszkolt arcú figurák mozognak amolyan plüssmackóba oltott zombikként, akiket a levegős, világos, ám mégis nyomasztó terek meghökkentő szögekben zárnak körül. Kitörési pont nincs.

Ez a film a halálról szól – miközben nevetünk, feltéve, ha vesszük a lapot.

Asanisimasa: 8/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

11 hozzászólás a(z) Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről (En duva satt på en gren och funderade på tillvaron, 2014) bejegyzéshez

  1. Dr. No szerint:

    A dalok a második emeletről nagyon tetszett annak idején, biztosan megnézem ezt is, ha hozzájutok.

  2. Dr. No szerint:

    Húsvét hétvége hozzásegített. Az biztos, hogy idén ez volt az egyik olyan film, amit kár kihagyni. Nem tudok választani, melyik jelenet volt a legjobb, a címadó “előadás” a művházban, vagy amikor “1943-ban” dalra fakad az ingyen vodkára szomjas kocsmai közönség, vagy XII. Károly betérése az ipartelepi kocsmába, esetleg az összeláncolt négerek “örömzenéje”. Na és persze a “vámpírfog extra hosszú tépőfogakkal – nevető zsákocska (minden partit feldob!) – egyfogú bácsi” szentháromsága.

  3. wim szerint:

    Tetszik a Tiger Liilies-párhuzam, találó. 🙂
    Az expresszionisták mellett látványban a németalföldi festők életképeit is megidézí; szemnek kellemes, egyúttal jó kis ellenpont.
    Nem tudom, miért, de ezt a filmet akárhányszor meg tudnám nézni.

  4. wim szerint:

    Á, én nem éreztem annyira hervasztónak, talán a humora miatt.
    Eddig csak a trilógia első részét láttam tőle, de úgy látszik, ha jót akarok magamnak, ideje végigpörgetnem mindhárom filmet, szépen sorjában. 🙂

    • efes szerint:

      Persze, van humora, de az olyan, hogy “nem fáj, csak ha nevetek”.
      “-Na, de mi a bajom, doktor úr?
      -Itt egy kis rák, ott egy másik, amott egy harmadik, a cukra 20 felett, a vérnyomása 200/180…
      -De valami biztatót nem tud mondani?
      -De. Hajrá, Kovács néni.” 🙂

  5. Visszajelzés: Miért volt érdemes elmenni a moziba 2015-ben? | asanisimasa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.