Megmaradt Alice-nek (Still Alice, 2014)

Nem mondom, picit megakadtak ujjaim a billentyűzeten, amikor be akartam lépni blogom kezelőfelületére… Mi is a jelszavam? Persze, a dolog (egyelőre) nem vált olyan súlyossá, mint e filmbeli Alice számára, hiszen rögtön eszembe is jutott, hogy megnézem abban a kis füzetben, ahová az efféléket szoktam feljegyezni arra az esetre, ha netán valamilyen okból elfelejteném azokat. Hogy hová tettem azt a füzetet? Na, ez már a zsebkendőre kötött görcs problematikája: csak el ne felejtsem azt, amit elfelejtettem, hogy micsoda tulajdonképpen… Orvosi dolgokban laikusként azt mondom, hogy homályos (és nem is feltétlenül átjárható) a határvonal az egyszerű, kelekótya szórakozottság, a pusztán fáradtságból (melegből, hidegből, éhségből vagy jóllakottságból) fakadó dekoncentráció és az Alzheimer-kór között. Mindenesetre, a Megmaradt Alice-nek című dráma címszereplője az általában, a nem érintettek számára viccek tárgyaként, történetek megmosolyogtató szereplőjeként emlegetett Alzheimer-kór egy viszonylag fiatal korban megjelenő, genetikusan örökletes, ritka válfajában szenved. Szenved, tehát amiről szó lesz, az korántsem lesz vicces, mint ahogyan egyetlen más betegség sem lehet vicces, mégha tünetei olykor produkálhatnak humorosnak tűnő szituációkat is.

megmaradt alice-nak - julianne mooreAlice egy ötvenes éveiben járó, messze átlag feletti intelligenciájú egyetemi oktató, szakmai publikációk, tankönyvek szerzője, komoly szaktekintély. Röpke emlékezetkiesésként jelentkeztek nála a kór első tünetei, melyek ekkor nem voltak többek annál, ami bárkivel előfordul (vajon lekapcsoltam a villanyt?), melyek azonban a későbbiekben súlyosbodtak. Richard Glatzer és Wash Westmoreland filmje nem nagyon merészkedik messzebb, minthogy bemutassa e rettenetes betegség igazi arcát, ahogyan a kór egyre nagyobb ködbe borít a beteg körül mindent, ahogyan egyre jobban ellehetetleníti a leghétköznapibb, legbanálisabb tevékenységek elvégzését is, ahogyan a beteget végérvényesen és visszafordíthatatlanul kiszakítja az őt körülvevő külvilágtól, tulajdonképpen a saját életéből.

megmaradt alice-nak - alec baldwin és julianne mooreDr. Alice Howland (fiktív, de reális) története valójában a kérlelhetetlen elmúlás stációit mutatja be, lényegében ugyanazokat, mint például nemrég Michael Haneke (Szerelem) vagy Tarr Béla (A torinói ló) tette, csak jóval kevésbé merészen, jóval szelídebben, majdhogynem bátortalanul. Másképpen mondva, Glatzernek és Westmorelandnek nem állt szándékában ólomsúlyokat helyezni a néző mellkasára, megelégedett a szeretet és az elfogadás közhelyes, de igaz üzenetének kimondásával. A Megmaradt Alice-nek így nem is gyakorol akkora hatást, középsúlyú (melo)dráma marad csupán, bézsben, halványkékben és szürkéspirosban, nyilván viszont fogjuk látni a női tematikájú tévécsatornák műsorain. Lehet pityeregni a végén. Lehet picit tanulni is belőle. Alapvetően nem hazug a film, nem hazug az attitűdje, sem az Alzheimer-kórt, sem az Alzheimeres beteg családtagjainak reakcióit, illetve teendőit illetően – csak éppen mint dráma, nem drámai, s nem adja meg azt a művészi alkotástól elvárható katarzist, ami miatt tulajdonképpen perverz élvezettel nézzük végig emberek szenvedését. Túl színes talán, túl jól működnek benne a dolgok (még a téma relativitásában is), és… csupán attól, hogy síró színészeket látok egy filmben, én, a néző még nem fogok sírni. A rendező (és az író) feladata az, hogy megteremtse azt a szituációt, hogy nekem, a nézőnek ne legyen más választásom, minthogy -képletesen szólva- beledögöljek a végén, miközben a történet szereplői kijönnek a végén és meghajolnak a tapsviharban. (vö.: A néző sírjon, ne a színész!)

megmaradt alice-nak - kristen stewart és julianne mooreTetszett a szereposztás. Julianne Moore jó volt Alice szerepében, megérdemli az Oscart érte, de különösen tetszett a két lányt alakító Kate Bosworth (Anna) és Kristen Stewart (Lydia) akik jellemükben tökéletesen tükrözték az anya fő vonásait: Anna a nyugodt, intellektuális, “felnőtt” nő, aki észérvektől vezérelve, praktikusan éli és rendezi meg életét, míg Lydia a bohém, szabad és szabados művészlélek, az empatikus, érzelmektől vezetett lány. Jók voltak azok a kis közjátékok is, melyek az elhatalmasodó betegség folyamatát hivatottak érzékeltetni.

Asanisimasa: 7/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Megmaradt Alice-nek (Still Alice, 2014) bejegyzéshez

  1. Kata szerint:

    Sajnos annyira ellenszenves nekem Julianne Moore, hogy képtelen vagyok megnézni bármilyen filmjét. Olyan a szája, mintha benne maradt volna a fogászati szájterpesz. Még Natalie Portmannek van ilyen feje, sosem lehet eldönteni, hogy nevetnek, vagy sírnak.

  2. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Csütörtök | asanisimasa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.