Azért annyit rögtön az elején leszögeznék, hogy a Derül égből apu nem olyan ostoba, mint amilyennek esetleg a címből sejthetnők. Persze, így karácsonyelőn nagyjából sejthetjük, mire számíthatunk, valamint a közhelytobzódásban is igen jól teljesít Omar Sy legújabb produkciója…

Az illetőtől azonban megkapjuk az egységnyi cukiságcunamit, boldogságfröccsöt és még könnyeket is a szemünkbe, hiszen Omar barátunk maga a két lábon járó, kirobbanó életöröm és mint ilyen, a pozitív életérzés európai nagykövete is lehetne akár. Még úgy is, ha összes tudományát -hogy ne mondjam, művészetét- Eddie Murphy és Will Smith életművéből gyúrta össze. De nem akarom bántani őt, igazából nincs is miért, hiszen igen megbízhatóan teszi a dolgát, s az már egy másik kérdés, hogy gyakorlatilag összes filmjében ugyanazt a fent jelzett tulajdonságokkal bíró fiatalembert alakítja, ráadásul még táncol is hozzá. Az ő szerencséje, hogy jobb rendezőkkel és jobb sztorikban dolgozik, mint Eddie Murphy például.

Az Életrevalók, a Samba csupavigyor sztárja alá ezúttal Hugo Gélin író-rendező tolta -Eugenio Derbez eredeti színdarabja alapján- a “biciklit”, azaz, ezúttal egy full-extrás motorcsónakot, ezt hajtja ugyanis munkaidőben Omar barátunk (azaz a történetben Samuel) a napos tengerparton, éjszakánként pedig ennek folyományaként a lányokat, ugyanott, a parti buliban. Egy ilyen éjszaka azonban olyan eredményesen zárult egy alkalmi partnerrel, hogy egy év múlva Samuel nyakában már egy három hónapos, göndör hajú, kávészínű baba lóg. A léha, felelőtlen(ül boldog) életet élő Samuel számára vége a legényéletnek és kezdetét veszi az apai tortúra, ugyanis az anyuka úgy hagyta ott nála gyermeküket, ahogyan egy évvel korábban magát, Samuelt is, egy akkor még boldognak tűnő éjszaka után.

Samuel féktelen életöröme azonban elementáris lendülettel küzd le minden akadályt, és röpülnek az évek és az időközben angol kaszkadőrsztárrá avanzsált apa és lánya között idilli kapcsolat alakul ki. Kilenc év múltán azonban beállít anyu (Clémence Poésy) és magának szeretné a talpraesett kislányt. A megszokott Omar Sy-s “életrevalóskodás” után a történet itt egy furcsa, meglepő drámai csavart vesz: Gélin kissé bátortalan -bár a már említett karácsony-elő hangulatától, valamint a műfaj kötelmeitől még nem elvonatkoztató moralizálásba kezd a gyermekét egyedül felnevelő apa kontra kilenc év hallgatás után a gyermekéért jelentkező anya problematikáját illetően – amit aztán egy újabb, még drámaibb csavar tisztáz.

A Derült égből apu drámai végkifejlete azért annyira nem lesz drámai, hogy elrontsa mindent elsöprő, féktelen pozitív életérzésünket, és a közelgő karácsony izgalmát. Omar Sy még bírja a tempót, a rendező Hugo Gélin (lásd Szerelem, örökség, portugál) is tulajdonképpen ügyesen vezényli le ezt a romantikus történetet, melynek üzenetét (Első mindig a család, és tök mindegy, hogy jó apa vagy-e, vagy rossz, hogy jó anya vagy-e, vagy rossz: Légy apa és légy anya!) jól artikuláltan közli velünk – úgyhogy, ha nem számítjuk a rendkívül idegesítő filmrendező karaktert (s amúgy a kissé béna filmes jeleneteket), akkor töltöttünk már el ennél feleslegesebb két órát is a moziban, nem egyszer és nem kétszer. 7/10