Annak, aki azt gondolja, hogy az érvényes erkölcsi tanítások egyedüli és megfellebbezhetetlen egészét képezik az emberi létnek, például a nők mindennapjainak, ki kell ábrándítsam. Az élet sohasem ennyire egyszerű.

Na, most, A lány a vonaton kapcsán lehetne írni a karakterekről, hogy ki miben hibázott és mikor, miért futott zsákutcába, de a vásznon és az életben a társas kapcsolatok, az ember mentális léte annyira sebezhető és akarva-akaratlanul is tönkre tehető. Néhány önkéntelen gesztus és oda nem figyelés, a másik kisajátítása olyan éles törést okozhat, hogy bárki élete darabokra hullhat. Talán szimbolikus jelentőségű, amikor az egyik jelenetben Emily Blunt dühében a tükörre sújt a férjével kialakuló konfliktusban. A megromlott viszonyok, a szexuális függőség, a szabad akarat korlátozása, a régi asszonyon vett sérelem megbosszulása, mint kavargó sötét és félelmetes démon üli meg a filmet.

Pedig csak hétköznapi dolgok történnek, amiket családok ezrei élnek át. Közben életek mennek tönkre, kilépünk vagy újra be lépünk egy kapcsolatba, egyikből a másikba. Annyira közhelyesek a történetek, hogy már igazak is lehetnek. Nézhetjük melodrámának is e filmet, vagy mint ahogy már többen megállapították, a “nyavalygó bigék” két órájának is. Pedig véglegesen elromlott sorsokkal szembesülünk e történetben. Pillanatokkal, amelyektől elhatárolódhatunk, vagy átérezzük őket mert talán velünk is történt hasonló. Az a jobbik eset, ha nem és akkor isteni életet élünk.

Aki thrillert vár a filmtől, az igencsak csalódni fog. Bár nyomokban tartalmaz borzongató elemeket is, hogy a szlogennel éljek, nekem még sem ez az érdekes ebben a moziban. Sokkal inkább a személyes drámák sokasága, azok a pillanatok, mikor emberek kerülnek válaszút elé, ahogyan gyarlóságaikat, “öröklött” és szerzett “sebeiket” a maguk lelki meztelenségében mutatják meg: a lehetséges utakat annak feldolgozására, vagy a végső káosz spiráljába zuhanva.

Egyeseket zavarhat a sok premier plán, Blunt szétszórt magatartása, amire csak a későbbiekben kapunk választ, a film a időugrásos mesélési módjáról nem is szólva. Oda kell figyelni. A cselekmény szálai hol egymásba fonódnak, hol pedig szét válnak, szépen feltárva az ok okozati összefüggéseket. Igaza lehet azoknak is azonban, akik azt mondják, hogy ezért kellett kiseggelnem” ezt a cirka 120 percet , hogy egy soványka krimi szállal lezárják a filmet? Bennem viszont ami megragadt a nagyon erős színészi játék és a lassan hömpölygő, súlyos gondolatokat hordozó epikus elbeszélés. Az eredeti könyv kétségtelenül  jól megírt bestseller, tele jó ember ábrázolással, de nem érdemes összehasonlítani a filmmel. A filmes eszközök más dimenzióban dolgoznak, a leírt jellemet elképzelhetjük általunk kiötlött arccal, testtel, hozzá téve saját szimpátiánkat és ellenszenvünket. A filmen viszont a színész játékát látjuk mely jó esetben egyaránt elér szívünkhöz és az eszünkhöz. Ráadásul a szerepek egyenként is főszerepek és a jól választott színészek “csúcsra” is járatják bennük tehetségüket.