Michael Ende varázslatos, magával ragadó világát picit talán magyarázza, hogy apja a müncheni szecesszió néven ismert szürrealista festészeti irányzat egyik híres alakja volt. A papa -állítólag- lehetne még híresebb is, mint amennyire, ha nem pusztította volna el szinte teljes életművét egy bombázás a második világháború idején. Mindössze néhány festmény maradt fenn utána, ám életművét egy másik dimenzióban fia teljesítette be. Michael a XX. század egyik leghíresebb meseírója lett, akinek Momo című világhírű művéből még opera is született, Végtelen történet című regényének filmváltozatát viszont ő maga tagadta meg azzal, hogy túl giccses lett. A sors iróniája, hogy az ő műveit viszont a szigorú német irodalomkritika bélyegezte meg ugyanezzel, mármint, hogy giccs, ez azonban a közönséget vajmi kevéssé zavarta abban, hogy -az éppen megfelelő életkorban- falja csodálatos tájakon, mesés figurák közt kacskaringózó, mindig mély humánummal átitatott történeteit. (A Momót én 30 évesen olvastam először és imádtam, még filmforgatókönyvet is írtam belőle.)

A Gombos Jim és Lukács, a masiniszta Michael Ende első története, amit 12 kiadó utasított el, mire a tizenharmadik kiadta és rögvest híressé tette íróját. A történet egy árva kisfiúról szól (Ende tipikus főhőse), aki egy hajótörés után marcona kalózok mentenek ki a háborgó tengerből, s szándékaik szerint eladnak egy gonosz sárkánynak, jó pénzért. Pechükre és Jim szerencséjére, és mivel a kalózok sem szívesen találkoznak sárkányokkal, Jimet postai küldeményként adnak fel, amit azonban a postás rossz helyre, azaz a legjobb helyre, Gyöngyélet piciny szigetére kézbesíti, amelynek négy lakosa van: Háromnegyedtizenkettedik Alfonz, a kelekótya király, Feszes úr, a piperkőc közszolga, Mitmond néni, a mézédes modorú házinéni és Lukács, a markos masiniszta. A kis közösség azonnal befogadja a gyönyörű, fekete kisbabát és együtt nevelik. Jim, ahogy cseperedik, egyre jobban kötődik Lukácshoz, aki Emma nevű gőzmozdonyával rója a piciny sziget egyetlen vasútvonalát. Egy nap azonban a király úgy gondolja, hogy a sziget túlnépesedetté válik, és meg kell válni valakitől. Jim, Lukács és Emma megoldják a problémát és némi sértődöttséggel világgá mennek – és itt kezdődik el a történet, melyben Jim, és hő társai bejárják Kínát, a végtelen, kietlen sivatagot, a rettenetes vörös-fehér hegységet, hogy a végén kiszabadítsák a gonosz sárkány(tanítónő muhaha) fogságából a szép, kínai hercegnőt és a többi, rabságban tartott gyermeket.

A történet elsősorban (én úgy saccolom) az 5-10 éves korosztályhoz szól leginkább. Szó sincs itt még a Momóban felmerülő mély erkölcsi, etikai és filozófiai vonatkozásokról, de még a Végtelen utazás szürrealista road-movieja is túl félelmetes ehhez. Bájos, bumfordi karakterek a történet szereplői, még a gonoszak is, nincs sok félnivaló láttukon, a célközönség ezeknél rémségesebb alakokhoz szokott a mai modern és a régi, klasszikus mesékből. Felnőtt szemmel kicsit bárgyú, kicsit együgyű mese ez, minden túláradó jóság ellenére, kicsit poros, régimódi élmény. Szegény Bud Spencer például lemaradt Lukács megformálásáról, pedig neki aztán igazán jól állt volna ez a karakter (de Henning Baum is megteszi azért). De minden cuki amúgy. A filmet rendező Dennis Gansel sok műfajban kipróbálta már magát (pl. Napola – A Führer elit csapata, A hullám), de ezúttal is perfekt módon hozza a történet által igényelt minőséget. Gombos Jim úgy néz ki, mint bármelyik élőszereplős Disney-film, de azoknál talán több igazi(nak tűnő), szinte már túlcsorduló szeretet van benne, ám legalább annyi látványosság. A végén pedig a kötelező tűzijáték sem marad el, és tudjuk azt is, hogy azzal a 13 kalózzal sincs még minden rendben. 7/10