Egy olyan krimi(sorozat), melyben nem igazán az elkövető az izgalmas. Nem is lényeges, ide is spoilerezem, hogy egy tök átlagos, semmilyen különös jellegzetességgel nem bíró faszi, tizenkettő belőle egy tucat. Az igazi főszereplők az áldozatok, valamint a nyomozók – kivétel nélkül mind nők. Illetve, az első esetben férfiak nyomoztak, de olyan eredménnyel, hogy az aztán a cselekmény egyik fő sodrát eredményezte. A Hihetetlen a nők ellen elkövetett szexuális erőszak témájában ás igen mélyre, pontosan és érzékletesen illusztrálva és demonstrálva a bemutatása idején még igen hangos #metoo kampány üzenetét. A megtörtént bűntény-sorozatot feldolgozó történet alapja egy annak idején Pulitzer-díjat érő oknyomozó riport, melyet igen alaposan és rendkívüli pszichológiai, illetve kriminalisztikai igényességgel dolgoztak fel az alkotók (Susannah Grant, Michael Chabon és Ayelet Waldman).

Bár a szó szoros értelmében nem dokumentumfilmről van szó, ezért aki valami klasszikus, izgalmas krimire vágyik, az vélhetően értetlenül szemléli a korabeli (és ezt a) lelkendező kritikát. Valóban, lassúdad, kínos aprólékossággal építkező történettel van dolgunk, mely ráadául több szálon is fut, melyek csak a végén érrnek össze – bár azért olykor akad izgulni való is. De egész egyszerűen kell ez a macerás szöszmötölés, amit a filmbeli nyomozók bemutatnak, s ahogyan a hosszas kihallgatások alatt az áldozatokat alakító színészek a velük történt szörnyű traumát feldolgozzák, ahányan, annyiféle módon, éppen ezek által válik a történet fellebbezhetetlenül igazzá és hitelessé. Nem térnék ki bővebben a szexuális erőszak bizonyíthatóságának, annak nehézségeinek taglalására, hiszen éppen ezt, a férfi (és bizony, sokszor női) oldalról sokszor áldozathibáztatásba, vétkes felelőtlenség vádjába fúló elmismásolást, elkenést és értetlenkedést mutatja be a történet hiteles, átélt színészi alakításokkal és figyelmes narratívával. Ajánlott (tan)anyag.