Ausztrália furi hely, természetesen az volt már az ezerkilencszáz-nyolcvanas években is. Fejjel lefelé ugyan nem járnak az emberek, de karácsonykor jobb híján minipálmát díszítenek, talán cipőt is húznak az általános flipflop papucs helyett, furcsa madarak kószálnak az utcán, az autókon a kengururács sem macsó dísz… A fiú, aki lenyelte a világegyetemet ebben a világban él. Apja alkoholista és pánikbeteg, miután és miközben majdnem megölte saját fiát, a címszereplőt és bátyját, aki azóta nem is hajlandó megszólalni. Anyja heroinfüggő, aki heroindíler élettársával él, békés, jókedvű, szerető családban, már általában. A fiúk imádják anyjukat és mostohaapjukat is. Józan életű, biztonságos környezetben élő olvasóink erre nyilván felhorkannak, hogy hátezmosthogy, és igazuk is van: viszont talán éppen ez a szemlélet e remek kis sorozat (és az alapjául szolgáló Trent Dalton-bestseller) nagy erénye, hogy a legszebb és legmagasztosabb emberi jóságot, a szó legjobb értelmében vett humánumot képes megmutatni, ami nem függ a szociális és kulturális életkörülményektől és a büntető törvénykönyvek különböző passzusaitól.

A sztori gyakorlatilag egy felnőtté válás-történet, nagy részben a szerző -Trent Dalton- saját életéből vett tragikus és sokszor abszurd fordulatoktól inspirálva, a kisebbik fiú szemszögéből, egyes szám, első személyben elmesélve. Az olykor kifejezetten véres (testcsonkításos, “normál” gyilkosságos), tragikus, néha tragikomikus jelenetekben bővelkedő, de mégis mindvégig derűs, optimista, elementárisan életigenlő cselekmény fordulatai annyira kerülnek minden műfaji sablont, miközben mindig hajaznak ezekre, hogy azokat csakis az élet írhatta ilyenre. Régen láthattunk ennyire kedves, emberi történetet, mely mégis két lábbal áll a valóság talaján, sőt, olykor szinte nyakig is merül benne – ám végül mégis felülemelkedik mindenen az egyáltalában nem nyálas, csak egyszerűen vidám és megnyugtató happy endig. Kiváló casting, a főszereplő testvérpár (Felix Cameron/Zac Burgess és Lee Tiger Halley) a heroinnal birkózó anya (Phoebe Tonkin), az alkoholista apa (Simon “Mentalista” Baker), az atyai jóbarát (Bryan Brown) vagy a kétarcú művégtaggyáros milliárdos (Anthony LaPaglia) laza biztonsággal hozzák a fontosabb karaktereket, melyek köré simán betagozódnak a furi, kissé karikaturisztikus, vaskos kontúrokkal rajzolt mellékfigurák. A zene is nagyon ausztrál, tipikus nyolcvanas évekbeli lakossági rock, INXS, Men At Work, Midnight Oil, semmi gyökértapló Ac/Dc, semmi elborult, érfelvágós Nick Cave. És maxilazaság, fülig érő, gondokra, tragédiákra csak vállat rándító, felhőtlen optimizmus.