Számomra, legalábbis az én “pasiagyamnak” olyan ez a sorozat, mintha betekintést nyerhetnék abba a titokzatos “női agyvelőbe”, abba, ahogyan a nők gondolkodnak. A nők, így általánosítva, sztereotipizálva a női gondolkodást, mint olyat, hiszen biztos vagyok abban, hogy sok hölgyismerősöm felcsattanna, én nem ilyen vagyok, én nem így élem meg az élet nagy fordulópontjait, például a gyászt, mint ebben a Halott vagy című, három évadot megélt remek sorozatban annak szereplői. Ez valóban egy nagyon csajos sorozat. Nők írták, jórészt nők a producerei, nők a rendezők és két fantasztikus csaj a főszereplő. Aki hímnemű a történetben, az vagy még gyerek, vagy simán balfasz.

A vicc az, hogy én, a pasi, ezt nem érzem sértőnek, sőt! Sok itt feltárt ismérvben még magamra is ismerek, miközben röhögök magamon, férfitársaimon. Merthogy, hiába gyász a fő vezérfonala a történetnek, gyásszal kezdődik, gyásszal végződik és közben is akad dolga a kaszásnak, egyáltalán nem komor a történet, hanem vicces. Feketehumor, bár inkább érzelmes, sírva-röhögős, olykor kicsit elfacsarodott szívvel mosolygós a jellemző hangvétel, ahogyan a két főszereplő, miután gyakorlatilag, egymástól függetlenül, eltették láb alól egymás férjét/vőlegényét, a legjobb barátokká válnak, míg a halál el nem választja őket egymástól. Lenne mit tanulnunk abból a fantasztikus női szolidaritásból, amiben két, egymást korábban nem ismerő nő összetart a bajban, még akkor is, ha a világ közben ellenük fordul, abból a megbocsátani tudásból, amit egymás iránt tanúsítanak, miután igazi, mély tragédiát okoztak egymásnak. Lenne mit tanulnunk abból az életszeretetből, felhőtlen és felelőtlen optimizmusból, ahogyan Judy (Linda Cardellini) éli az életét, abból a temperamentumból, erőből és küzdeni tudásból, amit Jen (Christina Applegate) mutat a rázúduló szarviharban. Szókimondó, klisékerülő, rendkívül szórakoztató és drámai értelemben sem sekély történet, két kémiailag többszörös kovalens kötésben lévő, imádnivaló színésznővel. Játékuk bár egyáltalán nem mondható színészi értelemben “kevésnek”, lendületében lehengerlő, mindkettőjük esetében. A drámai pillanatokban viszont szívszorító, és nemcsak a vérbeli komika Applegate esetében, aki épp a harmadik évad alatt kapta meg a diagnózist gyógyíthatatlan betegségéről, ami színészi karrierjének végét is jelenti. Standing Ovation.