Sportfilm és életrajz is egyben ez a Nyad című mozi. Sportfilmként teszi a dolgát, hiszen az nagyjából csak annyi, hogy benne egy elhivatott, fanatikus, stb. sportoló leküzdi, megmássza, megugorja, legyőzi, stb. a szeme előtt lebegő célt, a nagy ellenséget. Jelen esetben leússza, azaz átússza, hiszen a címszereplő Diana Nyad maratonúszó, rengeteg extra-hosszútávúszó bajnokság bajnoka, megnyert mindent, amit ebben a sportágban meg lehet. Egy dolog nem sikerült neki, a nagy cél, hogy átússzon a kubai Havannából a floridai Key Westbe. A 110 mérföldes távnak négyszer ment neki, a film cselekménye -archív híradó részletekkel és dramatizált flashbackekkel- a 2013-as ötödik kísérletet követi végig. Izgalmasan teszi ezt, kiemelve az elmebetegség határát súroló, hihetetlen küzdelmet, amit ez a nő 62 évesen végigvitt egyedül a tengerben és a végén három pontba foglalva elénk is tárja tettének fő tanulságait. Ha megnézzük a filmet, megtudjuk, mik is ezek.

Tulajdonképppen életrajzként is működik a film, hiszen a flashbackekből, elejtett félszavakból szépen kitajzolódik, mitől is vált Diana Nyad személyisége ilyen makaccsá és kőkeménnyé. Nem a gyengéd szülői háttértől, legyen itt ennyi elég. Látunk igen szemérmes jelzést szexualitására (illetve annak hiányára is), ami egy része egész életét végigkísérő, sziszifuszi küzdelemnek. Az ilyen harcos figurák alakításáért mindig jár az elismerés, nagy ziccer az ilyen a jó színészeknek – Annette Bening ázik is érte eleget, nem véletlenül jelölték idén (2024-ben Oscarra, mint Legjobb Női alakítás). Jodie Foster is begyűjtött egy jelölést, ő Legjobb női mellékszereplőként, mint Diana Nyad örök barátja és edzője, aki nélkül Nyad nem érhette volne soha el azt, amit elért. Övé is ziccer – valamiért úgy gondolom, egyikük sem fog nyerni. Ennek oka az Akadémiai Díjak kiosztásának állandó átpolitizáltsága egyrészt, nem tudni, éppen idén mi lesz a trend. Másrészt, hogy miközben a film tulajdonképpen tényleg működik, mégsem tud átütő lenni. Ámulunk az emberfeletti erőfeszítésen, hogy egy nő, hogy 62-évesen “olyat tesz le az asztalra”, amit előtte még senki, hogy képes felülemelkedni saját, irdatlan egóján, ami nélkül senkinek nem sikerül semmi – jó film, működik precízen, de mégsem emelkedik ki az efféle műfajú filmek közül.