Nem tudom, hogy 50 év alattiak tudnak-e bármit is kezdeni A Kominsky-módszerrel, de hogy az 50 felettieknek, s főleg a még idősebbeknek receptre kellene felírni “fogyasztását”, abban biztos vagyok. Ugyanis kevés ilyen laza, életigenlő, de mégis cinikus, bölcs, egyben szomorkás, miközben elképesztően szellemes történetbe futhatunk bele a streaming-felületeken, melyek elsősorban a visszafordíthatatlan öregedéssel járó testi-lelki problémákat veszi sorba, mintegy módszeresen. A címben említett módszer névadója egy bő hetvenes drámatanár (Michael Douglas), egy világ életében léha, rossz férj, szerető és barát, szerencsétlen színész és kitűnő tanár, aki tulajdonképpen egy embert tűr meg maga mellett, a sivatagszáraz modorú, szinte már betegesen realista, bárki más számára idegesítően kocka -nála is idősebb- ügynökét (Alan Arkin). A két öreg jóbarát egymást folyamatosan baszogatva/támogatva pörgeti maguk előtt különböző okokból egyre problematikusabb életét, miközben gyerekek, volt- és éppen jelenlegi feleségek, tanítványok, boldog és szomorú életesemények okoznak egyre több akadályt.

Az egészség, a siker, a pénz és a boldogság relativitása az, ami mozgatja végig ezt a három évadnyi, legtöbbször a félórát sem elérő epizódokból álló sorozatot, melyet Douglas és Arkin megkapóan őszinte, érzelmes és vicces párosa dominál, nagyszámú híresség támogató jelenlétével: saját maga szerepében láthatjuk például Jay Lenót, Morgan Freemant, Allison Janney-t, Elliot Gouldot vagy Barry Levinsont, míg pl. Danny DeVito urológusként, Bob Odenkirk háziorvosként tűnik fel a történetben. És akkor nem szóltunk olyan szereposztási poénokról, mint A Nílus románcának megidézése Kathleen Turnerrel, aki itt is Michael Douglas partnere, csak éppen smirglimodorú exfeleségként. Remek színészi teljesítmények, egy bravúros, a valódi filmes közéletre, a politikára, a vallásra és szektákra, a színészi hivatásra és a színészi munkára, a sztárokra, és egyáltalán Hollywoodra kikacsintó utalásokkal teletűzdelt párbeszédeket sorjázó, nagyszerű sztoriban. Meghatódunk, sírunk, mosolygunk és röhögünk alatta az elejétől a végéig – életkortól függően magunkon vagy azon, mi vár ránk.