Természetesen nem holmi száraz irodalomkritikai filmesszé az Amerikai irodalom, miközben témája részben mégis a mai amerikai irodalmi életben játszódik és igen pontosan jellemzi is a kortárs könyv- és általában véve kultúrakereskedemet, nemcsak Amerikában, de szerte a világon. Percival Everett és Cord Jefferson filmje emellett egy keserédes családi történet, aztán egy karriersztori is, de nem mellesleg, sőt elsősorban az afro-amerikaiak identitását érintő problematikának markáns artikulációja. A film felütésében egy íróként jeles, ám nem túl sikeres egyetemi tanárt (Jeffrey Wright) kirúgnak állásából, mert egyik szemináriumán azt a bizonyos n-nel kezdődő, feketéket negatívan érintő szót használta, nem téma, hogy irodalmi kontextusban. Egy túlbuzgó, kézzel-lábbal a cancel culture-ban hempergő fehér diáklány tette a dolgát és kirúgatott egy afro-amerikai tanárt. Érezzük az ügy kínos pikantériáját, ami a későbbiekben pikírt gunyorossággá finomodva belengi az egész történetet.

Monk, a kirúgott egyetemi tanár írói munkásságára koncentrálna, melyet a kritika ugyan elismer, de az olvasók nem olvassák. Ez az alapvető alkotói/művészi dilemma az, ami a történet másik fontos réteget képezi, hogy fel kell-e adni a minőséget azért, ha a közönség a könnyed, de felületes élményekre hajlandó áldozni a pénzét, a magasabb minőségre viszont nem költ? Le kell menni kutyába, hogy életben maradjon a művész? A film frivol és csúfondáros választ ad erre a kérdésre. És kicsit keserűt is, mint ahogyan keserű az, ahogyan a valóságban is afro-amerikai írók, akik nyilvánvalóan saját maguk alteregóját alkották meg Monk karakterében saját afro-amerikai létük dilemmáját fogalmazzák meg a film talán legfontosabb vonulatában. Ugyanis könyveket elsősorban a tehetősebb fehérek vásárolnak, akik talán még kíváncsiak is lennének a feketék életére, tipikus történeteire, eközben azonban csak saját sztereotípiáit kívánják az erről szóló könyvekben viszontlátni. A feketék drogosok, alkoholisták, bűnözők, műveletlenek, életük banális melodrámák közhelyes fordulatait idézik, ám ezt a nyilvánvalóan művelt, iskolázott, akár a gazdag fehéreket is meghaladóan szofisztikált afro-amerikaiak meglehetősen zokon veszik. Az afro-amerikai Monk, akit niggerezésért egy fehér diáklány kirúgat egyetemi állásából, és akinek kritikailag nagyra tartott regényeit nem veszik a könyvesboltban, miközben családjában is tragédiák sorozata történik; dühében ír egy regényt, amit el lehet adni a fehéreknek. És a regény elsöprő siker lesz… Erről a rendkívül fontos problematikáról szól ez a film finom, okos, de mégis gúnyos humorral, keserédes érzelmekkel – szórakoztatóan.
