Négy negyven+-os pasiról, valamint a körülöttük zsongó hölgy-, és családkoszorúról szól ez a látszólag habkönnyű spanyol szappanopera-sorozat. Miközben azonban az Alfahímek egy valóban szórakoztató, nyári bohóság, azért szép sorjában, mondhati tendenciózusan végigveszi a mai kor összes woke-ságát, minden szirszart és bűbájt, amik egy fiatalságán már túlbukott, de ahhoz még azért tíz, az erőfeszítéstől elfehéredő körömmel kapaszkodó faszi életét tematizálják. Baromi érdekes, hogy a sorozat Spanyolországban készült, és amúgy is nagyon spanyol, már ami a temperamentumát, humorát és szókimondását illeti (szerintem a spanyol az a nyelv, amely még a leghétköznapibb közbeszédben is simán használ olyan szavakat, melyeket a régi időkben legfeljebb csak a kocsisok szűrtek ki a foguk között); baromi érdekes, mert nem véletlenül honosodott meg a világban a farokközpontú világkép, illetve annak egyeduralmát hirdetőkre, hogy macsó, hogy macsóizmus.

Nos, a sorozat úgy kezdődik, hogy ez a négy spanyol alfahim jóbarát, engedve a kor szavának, beiratkozik egy érzékenyítő tanfolyamra, melyet elvégezve, több-kevesebb mértékben megszabadulnak elnyomó vezérhímjellegüktől. Ez aztán nem kevés galibát okoz egy olyan társadalomban, amely magát alapvetően a dühöngő bikával is szembeszálló férfiasság kultuszával azonosítja. A négy pasi pálfordulására, illetve annak kísérletére aztán rátromfol a hölgyek hasonló jellegű, de éppen ellenkező irányú érdeklődése. Pompás, vicces és szórakoztató görbe tükör ez a történet mindennek, ami ma történik a nyugati társadalmakban, a woke-tól a cancel culture-ig, a feminizmustól a mittudoménmégmiig. Külön jó, hogy egy pillanatra sem válik egyik avgy másik irányzat propagandájává, valahogyan minden elemelkedik adott témájától és világosan, közérthetően, de sohasem bántóan, ellenben mulatságosan rámutat annak fonákjára is. Egyetlen egy baja van csak, hogy maga a formátum, a szappanoprea alapvetően a hölgyek kedvenc formátuma, holott igazán akkor lenne szórakoztató, ha ezt kéz a kézben néznék hímtársukkkal – és visítva röhögnének saját magukon. Merthogy erről lenne itt szó…