Iskolapéldája ez a sorozat a mai, modern média “szép új világának”, melyben stúdióvezetők és producerek a világ irányítói, urai életnek s halálnak. Persze, ők adják a pénzt. Néha alapos mérlegelés után, néha anélkül. Aztán betojnak az első, nem túl jól hangzó számokat vagy nem túl hízelgő véleményeket látva… Rengeteg példa van az idő előtt elkaszált filmekre, sorozatokra, melyek aztán valahogy félholt állapotban, torzóban mégis megtalálják közönségüket és olykor sikerüket is. Grant Morrison, Brian Taylor és David Wiener Szép új világa is ilyen. Természetesen, Aldous Huxley klasszikus disztópiájának adaptációjáról van szó, még akkor is, ha az eredeti mű cselekményének gazdagságát, filozófiai mélységét hiába is várjuk tőle – viszont az alkotók által eredetileg elképzelt teljes mű ismeretének hiányában sosem fogjuk megtudni, milyen lett volna a végeredmény. A sorozat így torzó, melynek egyetlen évadába szemmel látható sietséggel és igyekezettel lett beleszuszakolva minden főbb mozzanat, mely azonban aránytalan, elrajzolt, félkész érzetet kelt.

Pedig jól néz ki. A scifi-sorozatok mezőnyéhez képest kifejezetten elegáns, stílusos a majdani jövőt, Új-London drogok által kondicionált jóléti, boldog, gondtalan társadalmát brutalista betonminimálba álmodott külcsín. A különböző karakterek nemcsak jól néznek ki, de színészileg is rendben vannak. Huxley regényének főbb motívumai is a helyükön vannak, én ami különbséget látok az az írott, klasszikus irodalmi szöveg kontra kommersz filmes megjelenítés között, az az állandó és szerintem feloldhatatan örök kérdésből adódik: egy olvasott szövegről mindenkinek saját képe, saját olvasata van, és ha az a szöveg az olvasó számára különösen fontos, mélyen megérintő, akkor más olvasta számára idegennek fog hatni – főleg, ha az az olvasat a vizualitása segítségével agresszíven ömlik rá. Ezt persze, el is engedhetjük, de ezen azért dolgozni kell, hogy el is tudjuk és az adott adaptációt, olvasatot kvázi objektíven tudjuk szemlélni. Én elég régen olvastam Huxley alapvetését ahhoz, hogy ne kérjen számon azt eme sorozat minden jelenetén, úgyhogy, szerintem ez egy kifejezetten jó, gondolatilag azonos irányú adaptációs kísérlet, nevezhetjük talán illusztrációnak is, még így félkész, elkaszált, a vége felé összecsapottnak tűnő torzóként is. Nekem kifejeztten tetszik például az, hogy ez a szép új világ nagyon hasonlít egy ma sokak által ideálisnak gondolt, erőszakmentes, minden bio és egészséges és vegán, tudatos és politikailag korrekt társadalomra, melyben a gruppenszexbe forduló goapsytrance acid party a kötelező szórakozási forma, miközben olyan “ósdi, ősi, barbár” érzelmek és érzületek, mint a szerelem, a szeretet, az egymás iránti féltés, a bánat, a félelem, a barátság, a szolidaritás és effélék megvetendőek, kerülendők. Választani nincs lehetőségünk, gondolkodni viszont még talán van…