Nagyjából az a rettenetesen nehéz morális kérdés foglalkoztatja Szakonyi Noémi Veronikát nagyjátékfilmes rendezői bemutatkozásában, amit Brecht A kaukázusi krétakörében is felboncolt: kicsoda az igazi anyja a gyereknek, aki megszülte vagy aki felnevelte? A Hat hét azonban -szerencsére- nem merít ekkorát. A több fesztiválon is díjazott film szinte kizárólag az anya szülés előtti néhány napjára, valamint a szülés utáni hat hetére koncentrál, amennyi ideje a törvény szerint van az anyának, hogy visszakozzon gyermekének örökbeadásától.

A történet főszereplője egy 17 évesen megesett leányanya, aki érettségi, s tán továbbtanulás előtt áll, valamint igen sikeres az élsportban is. Családi körülményei zűrösek, csonka családban él néhány évvel fiatalabb húgával, valamint zűrös pasiügyekbe bonyolódó, alkoholizmussal küzdő anyjával. Értelemszerűen, ha maga próbálja felnevelni gyermekét, élete jó eséllyel reménytelenül vakvágányra fut, ahová a gyermekét is viszi magával. Szerencsére, egy gyermektelen, jól szituált pár örömmel jelentkezik az örökbefogadásra. A szerződés meg is köttetik, azonban Zsófiban (Román Katalin), a leányanyában -természetesen- felébrednek az anyai ösztönök. Szakonyi Noémi Veronika kamerája érzékenyen követi végig azt a gyötrő lelki folyamatot, amin Zsófi végigküzdi magát, míg meghozza végső, visszafordíthatatlan döntését. A másik felet, az örökbefogadó szülőket (Balsai Mónika és Mészáros András) csak pillanatokra látjuk, annyit tudunk meg róluk, hogy valószínűleg jó szülők lesznek: Balsai Móni ezt egy rövid, de őszinte és meghitt jelenetben jelzi nekünk. A film nagy részében Zsófit követjük, edzésről haza, majd vissza edzésre. Ennyi az élete, a kemény edzés, a sportbarátság élessége, az otthoni körülmények zűrjei, mindennek tetejében egy nő létező legnagyobb kihívása az életében.

Értem, legalábbis érteni vélem Zsófi súlyos dilemmáját, ugyanígy vagyok a rendezői koncepcióval is; igazából komolyabb hibát nem is tudok felróni a filmnek, de tényleg nem tudom megmondani, miért nem fogott meg igazán… Pontos a forgatókönyv, szinte alig látunk felesleges, töltelék jelenetet, elég jó a Zsófit alakító fiatal színésznő is, legalábbis amit mutat, azt elhiszem neki, a mellékszerepekben is kerek, egész, hús-vér karaktereket alakítanak az ismert, kiváló színészek – talán az egész szituáció így lesarkítva, aktuális hétköznapiságában túl általános, így a film is -sajnálatosan- túl banális?