Alfonso Cuarón Az ember gyermeke után ismét Emmanuel Lubezkivel dolgozik, ismét szülő-gyermek kapcsolati témában “utazó” filmjében, vagyis ezúttal hétrészes minisorozat formátumban. E két név akár önmagukban, külön-külön is garancia a minőségre, hát még együtt! Cuarón 4, míg az operatőr Lubezki 3 Oscar-díjjal büszkélkedhet, töméntelen egyéb más, fontos díj és jelölés mellett. Ennek megfelelően, a Cáfolat is különleges darab, mind vizualitásában, mind az igényesen megírt és elmesélt cselekményében, mind elsőrangú színészi játékokban a streaming-mezőnyben, picit hasonlóan, mint volt tavasszal például a Ripley. A történet helyszíne is részben hasonló, Olaszország (Velence, Pisa, Róma és a Ligúr-tengerpart), amihez itt London, immár nem a közhelyesen ködös-esős, hanem lágy, szórt napsütésben mocorgó városi környezete társul. Azonban nem a sötét közeljövőben vagyunk, hanem a mában, illetve a közelmúltban.

Cuarón, Renée Knight magyarul is megjelent, hasonló című regénye alapján írt és rendezett filmjében egy apa (Kevin Kline) próbál igazságot szolgáltatni tragikus körülmények között elhunyt fiának, valamint ezzel szoros összefüggésben egy anya (Cate Blanchett) kísérel meg mindent megtenni egy évtizedekkel ezelőtti nyaraláson történt események tisztázása, valamint bomlófélben lévő családja egyben tartása érdekében. Ennyit mondanék a cselekményről, mely ennél a két mondatnál azért lényegesen bonyolultabb és mélyebb összefüggéseket, meglepő fordulatokat és mélységeket rejt. A hét rész tulajdonképpen az igazság legmélyebb összefüggéseiben való feltárásának hét stációja. Egy olaszországi nyaraláson megismerkedik egymással egy angol lány és egy angol fiú. Történnek dolgok, ahogyan azok történni szoktak – a fiú azonban egy tragikus baleset áldozata lesz. Hogy valójában mi és hogyan történt, mi vezetett idáig, azt a fiú szülei, valamint a lány családja, a rendelkezésükre álló információk alapján, valamint következtetések, előítéletek alapján próbálja összerakni. Van néhány -merész, erotikus pillanatokat is ábrázoló- fotó a nyaralásról, néhány képeslap, ez minden. Van a fiú édesanyjának ezekből megalkotott olvasata, amiből pontosan következtetni lehet a lány személyére, van a fiú apjának az anya olvasatából alkotott ítélete, miközben mi nézők csak annyit tudunk tényszerűen, amennyit az apa. Vezetnek előítéleteink, valamint az a néhány dokumentum, ami a fiú balesete után megmaradt, mindeközben a másik oldalról látunk egy szétesőben lévő, felső-középosztálybeli családot, egy munkamániás férjet (Sacha Baron Cohen is remek!) egy léha, céltalan, drogokba menekülő fiúgyermeket, valamint a dolgokat kétségbeesve, de egyre reménytelenebbül megjavítani akaró anyát.

A romantikusan induló, pikáns érzékiséggel tele történet úgy válik egyre nyomasztóbbá, ahogyan megismerjük az igazság más és más oldalát, hogy aztán az egy fotelbe tapasztó fináléban vágjon arcon a maga teljességében. Cuarón míves munkát végez ezúttal is, talán a végkifejlet lett nála olyan latinosan melankolikus, ahogyan azt Az ember gyermekében is láttuk, de ez sem ragadós, csupán érzelmes. Azonban amilyen plasztikusan megmutatja a nemi erőszak pszichológiáját, azt a mély, lelki traumát, amit egy ilyen erőszakos együttlét eredményez, hosszú éveken keresztül, ahogyan ez kihathat az elszenvedő fél társas kapcsolataira, ahogyan mi, kívülállók mennyire hajlamosak vagyunk vélt vagy valós kulturális hagyományok, társadalmi tradíciók és előítéletek alapján verdiktet mondani, abban példamutató Cuarón.