A svéd bűnüldözés második leghosszabb nyomozásának (az első az Olof Palme-gyilkosság elkövetője után folyt) története, viszonylag jól összeszedett, de alapvetően oknyomozó riportos minőségben. Az éveken át tartó nyomozai munkában Az áttörést egy ezen a területen újnak számító, DNS-alapú családfakutatás bevezetése hozta meg – a sztori ezen részét, megmondom őszntén, én nem értettem, hiába mondta el vagy tucatszor a DNS-alapú családfakutató a filmben, hogy mennyire egyszerű módszer… Pici reménnyel tölt el, hogy a nyomozó sem értette. A film nem dokumentumfilm, csak dokumentarista jellegű megidézése az eseményeknek, elsősorban az érzelmekre hatóan (az egyik áldozat egy kisgyerek, a másik egy köztiszteletben álló tanárnő), vér, izgalom, extrém motivációk ezúttal a minimumra vannak állítva. Maga a bűnügy annak idején egész Svédországot megrázta, e filmben, összevetve hasonló műfajú filmekkel (pl. Jeffrey Dahmer-sztori, vagy a Menendez-fivérek története), meglehetősen banális, ennek ellenére a film nézhető – mint egy közepes tévéfilm.