A Fargóhoz és A törvény nevében-hez hasonlítja a Netflix amúgy szűkszavú és információszegény filmismertetője ezt a lengyel minisorozatot, s ez igen komoly önbizalomról tanúskodik. A Kutyák dombja ugyanis semmilyen tekintetben nem vethető össze ezekkel a sorozatokkal, sőt, megtekintésre sem igazán ajánlható. Egy brutális gyilkosságba torkolló nemi erőszak a történet “apropója”, mely egy isten háta mögötti lengyel kisvárosban történt tizenvalahány éve. Azóta a bűncselekmény egyik érintettje sikeres könyvet írt az esetről, s amikor visszatér a kisvárosba, szembesül azzal, hogy az általa leírtak és a valós történések nem minden esetben fedik egymást. Közben fény derül teljesen más természetű dologra, korrupt városvezetőkre, tesze-tosza, vagy éppen szintén korrupt zsarukra, sármos cigány maffiózókra és öntörvényű helyi erőkre – miközben a híres író feje fölött összecsapnak a hullámok. Ebből még lehetne akármi is, azonban nem lesz.

Kapkodó, átgondolatlan a cselekmény bonyolítása, a karakterek is össze-vissza pattannak hirelen érzelmi bakukgrásaiktól hajtva, amit tovább súlyosbít, hogy valószínűleg a leggyengébb lengyel színészeket nyerték meg erre a szériára, akik szinte kivétel nélkül zárt szájjal beszélnek, és ha többen vannak a képen, nem mindig tudni, éppen ki beszél. Főleg, hogy alakításukat sem gesztusokban, sem arcmimikában nem támasztják meg (és akkor a lehetetlen ruháikról nem is szóltam, bár az elsősorban a jelmeztervező sara – bár nyilván a producerek és rendező fogadta el azokat). Szemmel láthatóan fogalmuk sincs, mit kellene játszaniuk, mi történik velük a történetben, vagy ezt nem tudják átadni. Rettenetes. Naiv és/vagy hitetltelen motívumok, mint a drogosok, vagy a roma maffiózók, vagy a pusztítóan ostoba, töltött galambocska polgármesterasszonka, hogy a nevetségességét bodor cigarettafüstbe rejtő, gonosz német befektetőt ne is említsem. A cselekmény mellékszálai úgy lógnak a fősodron, mint a főszereplő híres írón a háromnegyedes napgypapi-rövidgatya. Végignéztem, hogy nektek ne kelljen. A főcím érdekes grafikáján, a kísérőzene fő dallamán és néhány szép tájképen kívül tényleg nincs semmi említésre méltó ebben az öt részben.