Ebben a műfajban számomra etalon Sergio Leone 1968-ban bemutatott Volt egyszer egy Vadnyugatja. Tudom, spagetti, de akkor is – miközben sosem tennék ananászt a pizzára és cappucinót sem rendelek 12.00 után. Western, ráadásul egy szimpla kalandtörténetnél picit többet elmesélni akaró, történelmi hitelességgel fellépő filmalkotás szerintem nem készült Amerikában, mely ennél tökéletesebb film lenne. Mark L. Smith és Peter Berg ötrészes minisorozata alig hosszabb nettó vetítési időben Sergio Leone mesterművénél és nem is merít kisebbet, sőt. A vadnyugat születése 1857-ben játszódik valahol az akkor még ismeretlen Nyugaton, a mai Utah állam területén. A sosón indián törzs ősi földjére ekkoriban érkeznek a fehér telepesek első nagyobb csoportjai, köztük mindenféle ember, jobb életre vágyók éppúgy mint haszonleső, esetleg a törvény elől menekülő gazemberek. E sziklás, hegyes-völgyes vidék legnagyobb ura Brigham Young, a mormon egyház egyik alapítója, aki e helyen hiszi megtalálni a mormonok számára az Ígéret földjét, amit fegyveres milíciájával kegyetlenül, tűzzel-vassal véd az őslakos indiánok, valamint a terület törvényes felügyeletét megszervezni kívánó, akkoiban errefelé még vitatott jogállású Amerikai Egyesült Államok hadseregével, illetve más, nem mormon vallású fehér telepesekkel szemben. Szóval, ebben a világban az volt a nyerő, aki először lőtt – mint azt tudjuk jól a westernekből. If you want to shoot, shoot. Don’t talk. A sorozatos, igen véres összecsapások több tömegmészárlásba (pl. a Mountain Meadows-mészárlás) fulladtak, e film ennek a borzalmakkal teli időszaknak állít emléket.

A rendezőként igen tapasztalt Berg tulajdonképpen egészen jól megoldja a feladatot, az akciójelenetek kifejezetten látványosak, helyenkétn eredetiek (még sosem láttam ilyen látványos és ennyire félelmetes nyílzáport), néha megdöbbentően brutálisak (például olyan jellegzetességekre gondolok, mint a May Károly-olvasmányokból jól ismert tomahawk igen explicit használata, vagy a skalpolás knowhowja). Talán csak a türelme kevés ahhoz, hogy amikor meg kell állni, akkor megálljon. Hogy ne történjen semmi, csak a pumpa menjen fel bennünk. Emkékszünk a Volt egyszer egy Vadnyugat zseniális nyitójelenetére a kietlen vasútállomáson. Semmi nem történik, miközben a feszültség szinte szétrobbantja a vásznat. Csak néhány ember vár. E film is vasútállomáson indul, egy fiatal hölgy és egy járógépes fiú vár valakit, aki késik. De közben zizi van, rohangászás, idegeskedés, kézikamera rángatózás – ez rendben van egy csatajelenetben, de itt kapkodásnak, bizonytalanságnak hat. Hová rohanunk?

Szerencsére később rátalál a jó ritmusra, és amikor az operatőr is elfelejti a döntött kameraállás itt szerintem helytelen, maníros használatát, a film cselekménye egészen szép ívben zárul a drámai fináléba. Mark L. Smith könyve igazából egy utazás története, a már említett páros útja a vad vidéken keresztül, egy magányos hős vezetésével, miközben harcos, bigott (és álszent) mormonok kegyetlenkednek a harcos sosónokkal, valamint a helybeli szórakoztató-, és ellátóközpontként és az US Army távoli garnizonjaként funcionáló erőd tulajdonosával. Szép életképek a Vadnyugat vad hétköznapjaiból, az ismeretlentől zsigerből rettegő, bárgyún naiv telepesek várakozással teli kiszolgáltatottságából, a sosón indiánok küzdelmes életéből, sok-sok havas-jeges vándorlással csodás tájakon.

Néhány baromi jó karakter, például az eléggé démonikusra sikerült Brigham Young (Kim Coates) és a nem kevésbé ördögi samesze, Vad Bill Hickman (Alex Breaux). Taylor Kitsch magányos hősfigurája magányosan mormol magában és teszi a dolgát, magányosan, de szeretve és tisztelve lesz mártír. Dane DeHaan, mint mormon telepes a mészárlásban eltűnt felesége után kutatva kattan be és néha tiszta Leonardo diCaprióként mered maga elé. Baromi jól néznek ki a sosón harcosok. Szimpatikus arc az erőd tulajdonosát alakító Shea Wigham, míg a két női főszerepet alakító Betty Gilpin (a fiával átuztazni szándékozó nő), illetve Saura Lightfoot-Leon (az eltűnt mormon feleség), bár egyaránt korrekt, drámai figurák, egymáshoz túlontúl hasonlító karaktererek. Szóval majdnem jó, helyenként hitelesnek is tekinthető, érdemes film ez egy felkavaróan gusztustalan, valóságban is megtörtént történelmi eseményről és szituációról. Egyben lemegy egy délután alatt az egész.