Az -amúgy bizonyos alusisakos körökben a mai napig vitatott– igazság szerint, amikor Neil Armstrongék 1969. júliusában először hagytak emberi lábnyomot a Holdon, egy amerikai zászlót és egy táblát hagytak emlékül, ezzel a szöveggel: “Here men from the planet Earth first set foot upon the moon. July 1969 A.D. We came in peace for all mankind.” Azaz, “A Föld bolygó emberei itt léptek először a Holdra. 1969. július. Békében jöttünk az egész emberiségért.” Eme nagyszerű tettre emlékező, méltó módon patetikus felirat utolsó mondatát tette meg címéül Ronald D. Moore, Ben Nedivi és Matt Wolpert eddig négy évadot megélt sorozata, a For All Mankind. Nos, gyorsan le is szögezném, a sorozat nem Armstrong nevezetes lépcsőzéséről szól, sőt, éppen ellenkezőleg: az évtizedeken és eddig négy évadon átívelő cselekmény azzal az amerikai hazafiak számára meglehetősen kínzó hatású gondolattal játszik el, mi szerint mi lett volna ha nem az amik, hanem az oroszok lépnek először a Holdra?

Hát, intenzív fejvakarás a NASA háza táján mindenképpen… De a széria ennél lényegesen továbbmegy, szélesebb, a teljes világpolitikát áttekintő távlatokban fantáziál el ezen az opción és az amerikai, orosz/szovjet, sőt a későbbiekben más nemzeti űrprogramok további, izgalmas projektekben gazdag történetével ismerkedünk meg – természetesen immár egy másik, alternatív univerzumban. Hogy azonban ne legyünk mindig biztosak a dolgunkban, a nagyszámú szereplőgárdát felvonultató és több szálon futó cselekményt görgető sztoriban csomómentesen keverednek fiktív szereplők és események valóságos személyekkel és politikai/társadalmi eseményekkel. Tehát, az amerikaiak futnak ezúttal a szovjetek után. Érdekes a dologban, hogy mindez egy pillanatra sem vész el a fantázia ködébe, sőt, szinte minden pillanatában megmarad a realitás szigorú talaján. Mind az űrkutatás és űrhajózás tudományos, technológiai és csillagászati kérdéseit illetően, mind a környező politikai, tudományos, tömegkommunikációs és más történéseit nézve ijesztően és szórakoztatóan hiteles az egész széria, akár a valóságban megtörtént motívumokat, akár az írói fantázia szüleményeit nézzük. És ami külön remek, hogy ezek nagyon szépen passzolnak egymáshoz és egymásba. Simán történhetett volna akár minden így is, ahogy e sorozatban látjuk – nem biztos, hogy jobban jártunk volna, ha így lett volna, de az sem biztos, hogy rosszabbul. A hangsúly a máson van.

Ettől függetlenül folyamatosan birizgálja érzékeinket a minapi és mai világunkban megtörtént és történő eseményekkel és figurákkal való folyamatos áthallásosság (basszus ez a Dev tiszta Musk, de egy az egyben – csak feketében! – és effélék…). Sőt, továbbmegyek: néhány áthallás kifejezetten csípős fricska a mai és tegnapi amerikai belpolitikát meghatározó eseményekre és karakterekre, nagyokat mulattam ezeken (no spoiler). De nemcsak ettől izgalmas ez a történet. Nem is a helyenként tényleg karfaszorongatóan feszült drámai eseményektől (van ám itt is ízlésesen patetikus heroizmus, rengeteg!), hanem azokkal a látszólag műfajidegen gondolatok bravúros megjelenítésétől, mint a sorozatot mindvégig alapvetően meghatározó, szinte feminista hevületű nőenergiától (a fő karakterek nagy része hölgy), a dzsenderkérdés őrülettől mentes, normális és természetes felvetésétől, az igen plasztikusan -kiváló teljesítményt nyújtó színészek áltak alakított, összetett jellemű karakterek emberi kapcsolatinak mély, sokszínű és részletgazdag ábrázolásától. Folyt. köv.