A magyar mozikban nagy, hollywoodi szuperprodukciókkal versenyzett nézettségben, rekordokat is döntött (a rendszerváltás óta soha magyar film ennyi fizető! nézőt nem vonzott be a moziba), miközben többektől hallom, hogy nem értik, mire ez a hájp, jobb az eredeti, nem is nagy film ez, tök idétlen, tiiipikus magyar film (pejoratíve), s effélék. A Futni mentem tényleg nem nagy film, a szó naaaaagy értelmében. Nem megyünk tőle a falnak, nem fetrengünk a hátunkon, nem változnak miatta paradigmák, nem látunk benne katartikus drámát, nagy sorsfordulókat, óriási jellemábrázolást és a többi naaaaagy truvájt – viszont én, és gondolom, még velem együtt jó páran örülnek, hogy láttak egy kellemes kis történetet, ami nem akar semmit a szánkba rágni, viszont szerethető figurákat mutat egy kedves, édeskés-komolykás filmben, aminek egyetlen percének megtekintése sem okoz fájdalmat.

Herendi Gábor rendező és Divinyi Réka forgatókönyvíró nem csinált mást, amit már nagyon jól, profi színvonalon tud: összerakott egy működő, pikkpakk romantikus komédiát, ami tényleg nem akar mást, csak kikapcsolni másfél órára. No, és talán halkan, nagyon halkan fülünkbe súgni egy pár okosságot, hogy picit nagy a popód, bébi, talán neked se ártana kipróbálni a … és a többi. Ez ráadásul, és ez most tényleg komoly dolog, egy fillérbe sem került a magyar adófizetőknek. Ezt így kell csinálni! A köpködők köpködnek, hiszen mást se tudnak, mi addig elmegyünk futni. Bringázni. Sétálni. Úszni, napozni, fagyizni. Egymással foglalkozni. Ilyenek.