Újfent egy sorozatgyilkosos történet a Netflixtől, ezúttal Svédországból. Lassan, kissé szétesően indul, de ezt a normál skandináv thrillereknél már megszokhattuk, idő kell, míg ezek az északiak összekapják magukat. Itt az Üvegkupolában is a végére összeszedték, amijük van, sőt, gyakorlatilag amit ez a műfaj e témában nyújtani szokott: ez a széria szinte enciklopédiája a műfaji kellékeknek. Van itt fordulatos cselekmény, ami tényleg tud váratlant húzni az alaposan besűrűsödő végkifejletben, van gyermekrablás, sőt, horribile dictu, még majdnem gyermekgyilkosság is, van őrült, ám pszichológiailag is megmagyarázott háttérből becsavarodó sorozatgyilkos, van annak rajongója, aki másolni akarja mesterét, amit nem kéne, van egy csomó terelő mellékszál, környezetszennyező bányától szélsőjobbos, rasszista svéd tuskókig minden, de van még a skandi krimikre, thrillerekre sokszor jellemző emberi (tehát majdnem humanista, esendő) rendőr-szál is. Jók a mellékkarakterek, azonban a porcelánarcú főhős pszichológus csaj, aki ráadásul sorsában is érintett az áldozatokkal, nos ő annyira légies és annyira távoli, hogy semmi súlya nincs a történetben. Ez a tesze-tosza kezdésnél is nagyobb baj.