Messze nem példa nélküli, hogy horror műfajú filmek kerülnek terítékre a legpuccosabbnak számító európai filmfesztiválon, Cannesban. Az már kevésbé, hogy nyerjenek is fontos díjat, de azért erre is voltak példák szép számmal. Legutóbb például 2021-ben a Titane című testhorror nyert Arany Pálmát, aminek műfajához ez A szer című alkotás is közel áll, bár csak legjobb forgatókönyv díját nyertel el. Viszont ennyire zsé-kategóriás gore-ba fúló horror szerintem még nem nyert díjat, még akkor se, ha a teljesen agyament, obligát, gyomorforgató, de ezen túl olykor már szinte vicces vérszökőkutas fináléval együtt is művészfilmről beszélünk, David Cronenberg, Lars von Trier vagy Gaspar Noé műveleti területéről.

Sajnos, én egyikőjüknek sem vagyok túl nagy rajongója, ám Coralie Fargeat mozija mégis egész érdekesnek tűnik nagy részében. A gusztustalan finálén például felnevettem. De maga, az ötlet, annak kidolgozása, de különösen a telitalálat szereposztás elismerésre méltó. Nincs ugyanis szánalmasabb, egyben nevetségesebb az elkerülhetetlen öregedés külső jegyeit különféle méregdrága, nem is mindig legális anyagokkal és módszerekkel elfedni, kijavítani próbáló kozmetikai, sebészeti és más kezelések nyomait látványosan magukon viselő elmúlóban lévő celebeknél és gazdag rejtőzködőknél. Emlékszünk Terry Gilliam Braziljának jelenetére, melyben matrónák középkori módszerekkel feszíttették arcukra löttyedő arcbőrüket – A szer cselekménye gyakorlatilag ezt bontja ki. Főhőse egy kihúnyóban lévő, ötvenes tévésztár, aki, hogy újra reflektorfénybe kerüljön, veszedelmes kezelésre vetemedik. Őt alakítja Demi Moore, akiről évtizedekkel ezelőtt elsők között terjedt el a hír, hogy gyakorlatilag vadonatúj testet és arcot csináltatott magának a plasztikai sebészet vívmányai felhasználásával – itt kb. önmagát alakítja és ez a folyamatos önreflexió el is viszi a filmet a hátán. Amúgy színészi értelemben is szép, őszinte teljesítmány az övé. Az a végső soron beteg, szinte aberrált narratíva, ami a fináléig elűzi karakterét, tulajdonképpen egy vaskosan fogalmazó kritikája is a mindig újat, frisset, és ropogósat hajszoló médiának és az ezt kiszolgáló szépségiparnak. Érdekes azonban, hogy Cannesban simán túlsiklottak a cselekményben rejlő kisebb, de el nem hanyagolható logikai hibákon… Viszont a film baromi jól néz ki, ha szabad ez esetben ilyet mondani: több képe is visszaköszönhet elkövetkezendő (rém)álmainkban. Muhaha.