Alan Alda 1981-es, hasonló című romantikus komédiájának remake-je ez A négy évszak, legalábbis annak első évada. Az ominózus esküvői jelenet vendégseregében megjelenik maga, az immáron aggastyán Alda is néhány fickós mondat erejéig, mintegy jelenlétével igazolva a produkció létjogosultságát, mely mind Vivaldi híres és közismert zeneművének struktúráját, mind hangvételét tekintve az eredeti film modernizálása, figuráinak, illetve a figurák közötti kapcsolati hálónak, jellemüknek részletesebb kibontása. Persze, az érvényes, korszerű netflixes irányelveknek megfelelően és az antiwoke vonulatok bosszantására, az egyik párból meleg férfipár lett, a csipetcsapat talán legharmonikusabban -de messze nem gondtalanul- együtt élő szegmense – engem ez nem zavar, még akkor se, ha saját meleg ismeretségi körömben nem ismerek ennyire boldog meleg párt. De hát az álomgyár dolga mi lenne más, mint idealizált álomvilágok gyártása…

Mindazonáltal, a Tina Fey és társai által rekreált sorozat (első évada) egyáltalán nem kerüli az 50+-os párok kapuzárási pániktól, menopauzás tünetegyüttesektől és egyéb lelki nyavajáktól sújtott mindennapjainak, ünnepnapjainak szeretettel teli, de mégis kritikus kitárgyalását. Szerencsére, ezt az egyik főszerepet is elvállaló Tina Fey, valamint Steve Carell és mások által képviselt színészgárda és a jól megírt, pergő, jól poentírozott szövegkönyv jól át is tudja adni, pergő, habkönnyű, de mégis tartalmas szórakozást nyújtva a bulimentes nyári estékre. Már biztos, hogy lesz második évad, amit érdeklődve várok…