Itáliából is érkezett egy figyelemre méltó példány a ma igen divatos sorozatgyilkosos valóságalapú krimi/thrillerek mezőnyébe. A címszereplő is valós személy, mint a nemrég bemutatott Ed Gein és társaik, regények, oknyomozó újságcikkek foglalkoztak szörnyű bűntetteivel: a rém 1968 és 1985 között rejtett szerelmi légyottokon, autók hátradöntött ülésén egymásnak eső párokat gyilkolt és csonkított meg brutális módon. Összesen nyolc pár brutális kivégzése írható a számlájára. A firenzei rém című olasz minisorozat is arra keresi a választ, hogy kicsoda lehet a címszereplő, tekintve, hogy ezt a rendőrség sem tudja, mind a mai napig.

Az igényes, művészien fényképezett négyrészes miniszéria epizódjai négy különböző aspektusból, a fellelhető bizonyítékok és logikus következtetések alapján próbálja elképzelni a rém alakját. Leonardo Fasoli és Stefano Sollima (pl. Suburra, Gomorra), a sorozat kreatorai sem neveznek meg senkit, hogyan is tehetnék, de erős sejtéseket fogalmaznak meg. Bár alapvetően ők is az immár hivatkozási alapként emlegetett True Detective és Mindhunter sorozatok által (is) divatba hozott dokumentarista krimik hangnemében utaznak lassú ritmusban az igazság vélelme felé, azonban náluk a nyomozó hatóság karakterei kevesebb figyelmet kapnak, tulajdonképpen ők is csupán haladnak az események nyomában, ahogy mi, a nézők is. A kreátorok találmánya, hogy ügyesen építik be a rém kilétét kutató “körtáncba” az olasz filmek jellemzően erős, kritikai élű társadalomszemléletét, az olasz család, az olasz férfi/férj és az olasz nő/feleség sztereotípiáit – ezáltal igen szép, ezzel együtt természetszerűen elborzasztó, pszichológiailag is meglepően alapos rajzolatát adva a firenzei rém vélt, de talán nagyjából valósnak is tekinthető személyiségének, illetve annak a társadalmi környezetnek, melyben azzá vált, amivé. Olaszul, eredeti nyelven nézzük, ha nézzük – szerintem érdemes, mégha tudni előre, hogy a végén nincs megnyugvás.