Felületesen nézve, illetve bedőlve az igen fenszi lineupnak, sima, egyszerű munkahelyi romantikus történetnek tűnhet az eredeti címen korrekt The Morning Show, valójában viszont ez emellett egy igen pontos, túlzás nélkül informatív, ismeretterjesztő jellegű, sőt, talán bizonyos esetben még inspiratív széria is. Nem túlzás a számos Emmy, Golden Globe és más díj és jelölés. Valójában egy reggeli tévéshow fő arcai, illetve maga, a showt gyártó tévécsatorna mindennapi működése jelenti a sorozat cselekményének magját, a mindennapi munkahelyi sikerek és konfliktusok, romantikus kapcsolatok és viharos szakítások, szakmai és szakmán kívüli veszekedések mögött azonban igen részlet-gazdagon ott van az amerikai és globális média minden diszkrét és indiszkrét bája, a manapság igen jellemző összes etikai és morális válságjegyével, valamint az elmúlt 5-6 év legfontosabb politikai és közéleti eseményével, a pandémiával, a Capitolium ostromával, az orosz-ukrán konfliktussal, párizsi olimpiával, a faji egyenlőtlenség kérdésével, az AI, a közösségi média és a podcastok hagyományos médiára gyakorolt hatásával, és nem utolsósorban a metoo kampány talán legplasztikusabb zanzájával.

Jay Carson sorozata, illetve annak eddigi négy évada (és már berendelték az ötödiket is) simán elmegy egy alapfokú médiakurzusnak is, ha már a médiaismeret, mint tantárgy kikerült nálunk az oktatásból (miközben mi más lehet fontosabb annál, hogy avatott szemmel tudjunk eligazodni a megannyi csatornán ránk ömlő média zűrzavarában…). Például érthetően, minden lila bullshitteléstől mentesen megérthetjük, miért baj az, ha inkább hiszünk az interneten, a szociális médiában terjedő ellenőrizetlen és ellenőrizhetetlen információknak, mint a hagyományos hírszolgáltató médiumoknak, viszont azt is látni fogjuk, hogyan érdemes szemlézni a nagy hírcsatornák információit, hogy a lehető legkisebb mértékben legyünk megvezetve, illetve az igazság minél több oldalát ismerjük meg, márcsak a mihez tartás végett. Ráadásul mindezt igen fordulatos, izgalmas cselekménybe ágyazva fogyaszthatjuk, olyan lehengerlő színészi teljesítmények közepette, hogy az csak úgy fütyül.

Itt van például Jennifer Aniston, aki helyenként olyan pontos alakítást nyújt igen komoly drámai szituációkban is, hogy szinte elfelejtjük a tőle megszokott romantikus komédiák kökényszemű édeskéjét. Reese Whiterspoonon nem lepődünk meg, de nem is csalódunk, hozza a tőle elvárt magas szintet. De amit Billy Crudup játszik, azért minimum két Oscar jár három Emmyvel… Kiismerhetetlen, vibráló, ezerszínű személyiség, miközben az általa alakított pacákot -a csatorna nagyhatalmú, gátlástalan, impulzív CEO-ja- sosem tudjuk, hogy gyűlöljük vagy éppen szívünk szakadjon meg érte… Vagy Mark Duplass, a kisszerűségében nagyszerű, de nagyszerűségében mindig lúzer hírigazgatóként van jelen igen jelentősen szinte minden kulcspillanatban. És akkor nem szóltunk a megannyi, szintén igen pontos és markáns mellékfiguráról, beleértve például az első két évadban kulcsszerepet játszó Steve Carell vagy a később megjelenő Marion Cotillard rendkívüli színészi teljesítményét is. Minden pillanatát élveztem az eddigi négy évadnak, melynél jelenleg nem tudok fontosabbat mondani a futó felhozatalból.