Enyhülés (Odwilz/The Thaw, TV Series, 2022-)

Az első két évadban egy remekül összerakott, szépen fényképezett, jól megírt, tulajdonképpen szinte tökéletes skandináv krimisorozatnak tűnik az Enyhülés, amit véletlenül Lengyelországból készítettek. Az egyetlen negatívum itt az elején, amit igazán fel tudnék hozni, az szintén annyi, hogy lengyel. Miközben az egész tök olyan, mintha egy korrekt skandi-krimi lenne. Faramuci helyzet és valószínűleg a skandináv borzongató történetek rajongói ezt nem is rónák fel hibának, én azért vártam volna valami speciálisan kelet-európait, de azt csak halvány nyomokban találtam, a háttérben. És itt most nem a második évadban előbukkanó belorusz szálra gondolok, hanem stílusbeli, életérzésbeli vonásokra – az ugyanis picit furcsa, hogy a szczecini rendőrség fiatal nyomozóhölgye, Kaska (Katarzyna Wajda üt, mint két üveg Zbrojowka vodka, de közben törékeny is, mint a friss jég) Alfa Romeóval rohangál, miközben valahol van egy kis Jeepje is, a kikötőben komoly vitorlás yachtja horgonyoz és effélék. Oké, hogy a lengyel gazdaság tényleg jól teljesít, de azért, na. De amúgy az elején tényleg rendben van ez a széria, simán hozza a műfaj kötelező kellékeit, áramlik, mint a jeges Visztula, van vér is, brutalitás is, még éppen emészthető mértékben, szürkéskék, zúzmarás borzongás, de a végén mindig kisüt a nap.

Az első évad egy komplett, egész történet lázárással, a második cliffhangerrel marad abba, a befejezést a harmadikban kapja meg, legalábbis a fő cselekményt illetően. Sajnos, a harmadik évadban elég sok buta, klisés, sőt olykor kifejezetten logikátlan megoldás és fordulat csúszik bele az eddigi, bár nem igazán egyedi, de azért igen profi színvonalú akciókrimi-sorozatba: ahogy megyünk előre a végkifejlet felé, úgy gyarapszik az egyre hangosabban ordító baromságok száma. A bűnügyi történet feszültségét feloldani szándékozó finálé néhol már hangos röhögést gerjeszt a nézőben, legalábbis bennem és csak csodálkozom, hogy tudják ezeket a blőd, képtelen érzelmi reakciókat és ezeket a zsékategóriás akciójeleneteket a szereplők eljátszani ilyen komoly arccal. Miközben azért ez mintegy két és fél évadon keresztül egyáltalán nem volt benne ebben a sorozatban… Na mindegy. Nem tudni még, hogy lesz-e folytatás, bár így már nem igazán kellene.

Kategória: HBO Max
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .