Remek, de az internetes népszerűségi mutatókban kissé alulértékelt életrajzi mozi a Back to Black, melyben tulajdonképpen minden felesleges bulvársallangtól, lilagőzös lufitól és egyebektől mentesen igen szépen sikerült megidézni Amy Winehouse személyiségét, alakját és tragikusan rövid életének végső szakaszát. A legfontosabb, hogy a rendező Sam Taylor-Johnson mindvégig megmaradt reálisnak, valamint hogy Marisa Abela személyében tökéletes színészt, egyben énekesnőt talált Amy megformálására.

Az egész film megmarad az angol társadalmi drámák kisrealizmusánál, a Camden Town téglaházainak, a helyi közepesen lepukkant pubok sörszagú, billiárdgolyók csattogásától hangos milliőjében és Amy életét alapvetően meghatározó, toxikus szerelmi kapcsolat sem lett romantikusabban ábárzolva, mint amennyire az volt. Amit megtudunk, azt Amy vonatkozó dalainak szövegei hitelesítik. Jók a zenék, nem tudom, mennyire lett Abela hangaj szoftveresen megbindzsizve, vagy mennyire keverték bele Amy eredeti hangját: szerintem semennyire. Abela egy az egyben levette Amy Winehouse énekstílusának sajátos hajlításait, pici, bluesos rekesztéseit és bár külsőleg csak igen messziről hasonlít Amyra, színészileg mégis meg tudta oldani, hogy ne karikatúrája, hanem a lehető leghitelesebben megidézze a kétezeres évek eleji popzene leganakronisztikusabb, egyben legeredetibb világsztárjának világát, alakját és zenéjét. Persze, ahogy a stáblistán látom, a zenei anyagot Nick Cave és állandó tettestársa, Warren Ellis gondozta, tehát számomra ez így kerek és hiteles, ahogy van.