Kicsit blaszfém a cím, mivel az itt kibontakozó sztoriban viszonylag kevés megváltás akad, mások bűneinek átvállalása is csak igen részlegesen és átvitt értelemben, azért nem érdektelen kis cucc ez az Apple+-on futó thrillernek nevezett széria. Az utolsó szavai ráadásul nem is thriller, legalábbis nem egyértelműen az; vannak benne thriller-elemek, de ugyanígy van benne családi dráma, klasszikus maffia-történet, satöbbi, de nem spilerezném el az egészet, részben mert még fut a második évad, részben mert két magyar kritikát olvastam az első évad első három részéről, amiből az égadta világon semmire nem lehetett még következtetni az elkövetkezendőkre nézve, nem véletlenül találta ennyi alapján is unalmasnak a (minden bizonnyal eddig még keveset látott és) tanult kolléga. Így én sem mondom, hogy ilyen, meg olyan, csak annyi, hogy ha felvesszük a ritmusát, akkor szépen elvisz ez a mostoha anya-cserfes kis szőke lányka történet, méghozzá igen messzire, igen izgalmasan egyben szórakoztatóan. Maradjunk annyiban, hogy a Josh Singer (pl. Hazudj, ha tudsz, Spotlight) felügyelte sorozat kezdő jeleneteiben egy látszólag nagy szerelmi kapcsolatból egyik pillanatról a másikra kilép a menő programozó apu (Nikolaj Coster-Waldau), magára hagyva második feleségét (Jennifer Garner), valamint mostohaanyját elfogadni nem tudó tini lányát (Angourie Rice). A két nő meglehetősen tüskés viszonya közepette kénytelen vállvetve megküzdeni a rájuk hullt rejtéllyel, mely jóval nagyobb, durvább és életveszélyesebb dolgokat rejt, mint az első részekben kibomló pitiáner sikkasztásos buli.

