Az akciófilm szigorú, amolyan igazi férfias műfaj. Nincs is benne hely gyengédségnek, romantikának, és más hasonló nőiesnek tartott dolgoknak, persze, el lehet játszani a gondolattal, ha mégis, most azonnal borítékolom: a közröhej mindent el fog söpörni.
Azonban az akciómozikon belül létezik egy még szigorúbb alműfaj, a kommandós-film. Ez már annyira szigorú, nemhogy női dolgoknak nincs helye benne, egyenesen női szereplők is csak elvétve bukkannak fel az efféle harcos filmekben; és ha most a G.I.Jane jut eszünkbe, akkor az egyik kivételt erősítő szabályt találtuk meg. Bár még ez se biztos, hiszen Demi Moore-ban e filmben körülbelül annyi nőiesség van, mint egy durván faragott asztal göcsörtös lábában. De nemcsak ilyen dolgokban tartjuk szigorú műfajnak a kommandós-filmeket, szinte megkerülhetetlen szabályrendszernek kell megfelelnie az ilyen filmek alkotóinak, a kommandós-filmek kötelező érvényű dramaturgiai fordulatai szinte kőtáblákba vannak vésve.

Az S.W.A.T. – Különleges kommandó című film vizsgálatát célszerű ezen szabályok alapján megejteni. Először is, egy valamirevaló kommandó-akcióban kell egy (kommandó)csapat, most tekintsünk el attól a vállfajtól, ahol egy hős van a központban. A válogatott szakasz élén mindig egy öreg, tapasztalt, Vietnamot, de legalábbis az Öböl-háborút megjárt vén róka áll, aki eléggé öntörvényű, renitens figura ahhoz, hogy kellően érdekes legyen. Azért csak megkapja a bonyolult ügyet, mivel senki más, csak ő képes ennek megoldására.
Samuel L. Jackson (Hondo őrmester) épp ilyen figura. Kellően aszott, rókaképű arc, tekintete pedig kőszikla-keménységű. Rögtön neki is kezdhet csapata összeválogatásához, a los angelesi rendőrség kötelékében akad jó néhány kemény fickó, akik ilyen-olyan főnökökkel való összezördülések miatt alantas munkát kénytelenek végezni, hogy a legendás S.W.A.T. osztagban szolgálhatnak, ugranak az első hívó szóra.
Kész is a csapat (Colin Farrel, LL Cool J, Michelle Rodriguez és mások megszemélyesítésében), van köztük fehér, fekete, mexicanó és nő is, kellően színesen, szintén kötelező gyakorlatként.

Jöhet a második pont, a kiképzés. A kommandófilmes átlagnál rövidebben taglalva, a kötelező kezdeti torzsalkodásokkal, rivalizálásokkal tűzdelve, elsősorban a lövészet magasfokú eredményességére kihegyezve. Itt már bonyolódik egy kicsit a helyzet, sejteni lehet, hogy van egy gyenge láncszem a csapatban, harmadik kötelezőként. A kiképzés végeztével vizsga a nyegle és unszimpatikus, emellett hitetlenkedő főnök előtt, csont nélkül abszolválva. Ezen eseményekkel párhuzamosan megjelenik a gonosz ellenség figurája, egy veszélyes bűnöző képében, aki mintha ez alkalommal kissé vérszegényre alkotódott volna, ám ez nem zavarja abban, hogy egy olyan ajánlatot tegyen, amit nehezen utasít vissza bárki is. Originális ötlet a forgatókönyvíróktól, akik kitűnő munkát végeztek ez alkalommal. Az immár kiképzett és a harci tudás teljes fegyvertárával felvértezett kommandó a fináléra bemelegítésként játszi könnyedséggel megoldja egy veszélyes pszichopata begyűjtését. A gonosz ellenség megszökik a rendőrség őrizetéből, így kezdetét veheti az első komoly akció, aminek ábrázolására e film született tulajdonképpen. A finálé: dirr-durr-bimm-bumm, robbanások, karambolok, lövöldözések, minden mennyiségben, ahogyan ez kell. Kötelező happy end, mindenki megkapja azt, ami neki jár.

Mindent összevetve: átlagot jóval meghaladó színvonalú forgatókönyv, nagyrészt jó színészek, pergő rendezés, kissé egyenetlen operatőri munka, erről nem szóltam, mert azért nem olyan nagyon egyenetlen az, csak azért írom, hogy kekeckedjek. Ja, és változatos, jó zene. Nagy vonalakban ennyi, a S.W.A.T. a műfaj követelményeit magasan teljesíti, és hogy a további részleteket nem taglalom, csak azért van, mert a filmet megnézésre érdemesnek tartom. Természetesen csak e műfaj kedvelői számára, bár mások aligha fognak tévedésből beülni, mivel a cím minden kétséget eloszlat a reánk váró élmények felől.