Bolondok éneke (2003)

Amikor a mára a kereskedelmi televíziók sztár-riportalanyaként és showműsor-résztvevőjeként könyvtárnyi műveltségét agyafúrt és vicces körmondatokban kamatoztató Sebeők János bezáratta magát egy állatkerti ketrecbe, sokan nem tudtak mit kezdeni e performansszal, hosszú sajtópolémiáktól a nem annyira magasröptű buszmegállói csevejekig sokszor ugyanaz volt a leszűrt tanulság: ez a pasas feltűnési viszketegségben szenved. Holott nyilvánvaló, a kissé exhibicionista hajlamú író-filozófus éppen arra a paradoxonra kívánt rávilágítani, hogy mennyire furcsa szerkezet a rács, amely elválasztja őt a bámuló szájtáti tömegtől. Mert ha két élőlényt, eseményt, satöbbit rács választ el egymástól, csak nézőpont kérdése melyik van a rács mögött, tehát bezárva, szabadságától megfosztva, és melyik rajta kívül, tehát szabadon. Igaz közhely, hogy rácsok közé kényszerített testben szárnyalhat igazán szabadon a képzelet.

Az elmegyógyintézetek zárt, de kívülről szemlélve izgalmasan elborzasztó belső világa már sok művész számára szolgált a kívül zakatoló, fortyogó, rohanó „normális” világ modelljeként, a belső, sajátos viszonyok közepette szinte minden, a külvilágban lezajló igazságtalan dolog lezajlik, csakhogy a „külső” paródiájaként, fura, torz másaként. Ez a torz színjáték azonban éppen a dolgok valódi természetére világít rá, vakító élességgel.

Az eddig producerként feltűnt (Hukkle) Bereczki Csaba, kissé öregedő (szül. 1966) elsőfilmesként jegyzi a Bolondok éneke című magyar-francia koprodukcióban készült filmet, amely egy erdélyi elmegyógyintézetben játszódik. Az önéletrajzi elemeket is felhasználó moziban a magyar származású, francia orvos, az egy misszió keretében Romániában dolgozó Zoltán, idegösszeomlás következtében egy erdélyi elmegyógyintézetbe kerül. Az ott tapasztalt nyomorúságos körülmények ellenére azt tapasztalja, hogy a odabent korántsem egy rideg, gyógyszer és gumiszagú kórházi világ van. Rövidesen otthonosan mozog az ápoltak és ápolók szigorú hierarchiájú, de meghökkentő módon igazságos, őszinte világában, és az ott átélt élmények hatására, elhatározza, hogy soha többé nem hagyja el a kórházat.

A filmet vizsgálva két nyilvánvaló párhuzam adódik, amelyek a rendező-író-producer személyes emlékeit ihlethették: az egyik Tony Gatlif Gadjo Dilo című filmje, amelyben egy francia fiú a város forgatagában meghallva egy idegen gyönyörűséges dallamot, elhatározza, megkeresi az azt éneklő lányt; a nyomok Románia cigányai közé vezetnek, ahol a „bolond fiú” váratlanul identitására is rátalál. Zoltán sorsa is hasonló, ő is tétován vergődik az életben, kapcsolatait kudarc fenyegeti, ő az elmegyógyintézetben hallja egy katatón állapotban éneklő nő dalát, amely hosszú és hazafelé vezető belső utazásra készteti. A másik párhuzam Thomas Mann Varázshegy című regénye. Zoltán, csakúgy, mint Hans Castorp, váratlanul csöppen az intézet zárt világába, ám ott egy varázslatos, békés világot talál. A mindenen zenélő és mindent elzenélő cigányember, a végtelen sakkjátszmát játszó költő, a nyomorúságos kórházi koszthoz bordeaux-i bort rendelő franciatanár, és más fura alakok olyan színeket villantanak fel, olyan bölcsességeket tárnak fel előtte, amelyek maradásra bírják. Sajnos, ezek a vázolt párhuzamok, és más déja vu-érzések nagyban gyengítik ugyan a film erejét, de azért akadnak benne erős pillanatok is.

A film egyik fontos pillanatában felbőszült tömeg tüntet az intézet kapuja előtt az ápoltak kiengedése ellen. A kerítés mögött az ápoltak csendben állnak, majd az egyik lassan kinyitja a kaput. Az eddig vicsorgó sokaság egy csapásra elcsendesül, s amint a kapun kilépő ápolt ijesztgetésül feléjük lép, riadt verebekként rebbennek széjjel. A megcsúfolt csőcselék előtt méltóságteljesen, lassú léptekkel, a legkevésbé sem sietősen vonul a „kiszabadult őrült” az úgynevezett szabadság felé. Az őt alakító Andorai Péter, vagy más ápoltak és ápolók szerepében Kovács Lajos (34. Filmszemle legjobb mellékszereplő díja), Eperjes Károly, Maia Morgenstern, egyaránt döbbenetes alakítást nyújtanak, csakúgy, mint Stéphane Höhn Zoltánként. Teljesítményükön alig rontanak Nemes Tibor operatőr bizonytalankodásai a hangsúlyos szuperközelikben. E hibák és a kissé erőltetett, nem túl eredeti sztori ellenére mégis tisztességes szándékú, érdekfeszítő a film, a kiváló színészi teljesítmények pedig tovább emelnek várható megítélésén.

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.